Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)

IV. fejezet: A látomás megelevenítése

Ily módon a kép tárgyi és tartalmi szerkezetét az üte­mekre osztás határozza meg. Legapróbb elemei a tulajdonsá­gokat jelölő egyes szavak, az események, amelyeknek ezek s tulajdonságaik: vannak. A szövegnek beszédtaktusokra osztásától függően, vagy ami ugyanazt jelenti, a logikai szünetek elhelyezésétől függően ugyanannak a szóösszetételnek merőben ellentétes értelme is lehet. Sztanyiszlavszkij találó példaként hozza fel ezt a mondatot: "megbocsátani nem szabad Szibériába küldeni”. Ha a "nem szabad" egy ütembe kerül a "megbocsá­­tani"-val, ez az egyik értelem; ha viszont a "Szibériába küldeni"-vel kerül egy ütembe, pontosan ellentétes az érte­lem.15* Ha egy önmagában vett szó az élő beszédben a megrajzo­landó kép legkisebb elemét képviseli, akkor ez a beszédütem (még ha ebhői az egyetlen szóból áll is) már bizonyos tel­jes fogalmat jelent. Ha a kép néhány ilyen fogalomból áll, akkor néhány beszédütemre van szüksége. Hogy azonban szavakkal alkossunk újjá egy képet, rend­szerint még nem elég, ha a szöveget beszédütemekre osztjuk, mint ahogy egy kép leírásához sem volna elegendő, ha pusz­tán a rajta ábrázolt tárgyakat sorolnék fel. Hogy értelme világos lehessen, a képnek nem csupán vi­lágosan megkülönböztethető tárgyakból - fogalmakból kell állnia, hanem a hallgató számára ismerős kapcsolatokból is ezek között a tárgyak-fogalmak között. A beszélő mindig va­lami újra hivja fel a hallgató figyelmét: vagy olyasmire, amit a hallgató a beszélő felfogása szerint nem tud; vagy olyasmire, amit az elfelejtett; vagy olyasmire, amire nem 15. Ennek az orosz történelmi anekdotának megvan a magyar megfelelője is. Állítólag II. Endre feleségének, Gert­­rudnak megöletése előtt az összeesküvők János esztergo­mi érseket is be akarták vonni tervükbe, tőle azonban az alábbi dodonai választ kapták:"Reginam occidere no­lite timere bonum est et si omnes vonsenserint ego non contradico" (A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mind beleegyeznek én nem ellenzem).- 157 -

Next

/
Thumbnails
Contents