Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)

III. fejezet. A cselekvés természete és logikája

ja a korszak, a szerző eszméje, az adott darab és a szerep egészének értelmezésében és felfogásában áll. A kritikus, aki a cselekedetek nagyméretű logikájának megsértését véli felfedezni, rendszerint ezt a következtetést vonja les a szinház nem„ értette meg a darabot; vagy a szinész nem értette meg a szerepet; vagy a darabból, az előadásból, az alakításból hiányzik a világos gondolat, a világos eszme, az átfogó koncepció.

Hogyan lehet leküzdeni ezt a hibát? Megint csak a cselekedetek logikájának felosztásával. A szinész játékának hamissága objektive a kis konkrét cselekedetekben rejlik: nem azokat a cselekvéseket hajtja végre, amelyekre szükség lenne, bármennyire logikusak is ezek a cselekvések önmagukban és mindegyik külön-külön. A szinész viselkedésének nem ezekből, hanem más cselekvéséhből kell állnia, amelynek magától értetődően szintén logikusaknak kell lenniük és ezeket is a külső környezetnek kell diktálnia, de nem ezekkel a tárgyakkal, vagy ezeknek a tárgyaknak nem ezekkel a sajátosságaival és tulajdonságaival.

4.

Amikor arról beszélünk, hogy az ember cselekedetei logikájában, különösképpen ennek felosztása révén hogyan tárulnak fel belső világának sajátosságai, érdekei, élményei és őszintesége, lényegében a cselekvések kifejezőerejéről beszélünk, tehát arról, hogy mi érdekel bennünket a cselekvésben, mint a színészi művészet anyagában leginkább.

Az ember cselekedeteiben tükröződik legteljesebben lényege - ez az általános kiindulópont. De speciálisan mely cselekedetek és milyen körülmények között a legkifejezőbbek és melyek a legkevésbé kifejezők? Feloszthatunk-e minden lehetséges cselekvést "kifejezőkre" és "nem kifejezőkre"? Hogyan érheti el gyakorlatban a szinész cselekvései legnagyobb kifejezőerejét?- 93 -