Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)

III. fejezet. A cselekvés természete és logikája

Üzért természetes, hogy a szinész számára a cselekvés feletti uralom az egységes, célrairányitott pszichofizikai folyamat feletti uralmat, nem pedig csupán a pszichikuma feletti uralmat vagy csupán az izomzata feletti uralmat jelenti.

minthogy a valóban reális cselekvés folyamata mindig kétoldaluan feltételezett és sem az embert körülvevő környezet, sem ő maga nem maradhatnak változatlanok, ezért gyakorlatilag nem létezhet két tökéletesen azonos cselekvés. iáár csak ezért sem lehet cselekvésünk Iti. reális, valóságos cselekvésünk) sablonos.

Á mozdulatok azonban mechanikusan pontosan megismételhetek. Sőt mi több, a mozdulatok könnyen automatizálódhatnak. Ebben az esetben már nem felelnek meg eredeti rendeltetésüknek, azon cél elérésének, amelynek kedvéért eredetileg végrehajtották őket. Ez a sablon; a mozdulat rögzitése és a cselekvésnek ilyen rögzített mozdulattal való helyettesítése.

Bármilyen helyesen, alaposan és gondosan dolgozza is ki a szinész a cselekvés vonalát a szerepben, semmi más módon nem valósíthatja meg, mint mozgások segítségével. Ha a továbbiakban ezeknek a mozdulatoknak a pontos végrehajtására fordítja a fő gondot, alakítása többé-kevésbé gondosar kidolgozott mozdulatsorrá, vagyis sablonná válik. Emellett megeshet, hogy a cselekvés vonalának és a mozgás vonalának különbözősége nagyon finom, alig megfogható, e különbségnek mégis mélységes elvi jelentősége van. A legjobb esetben olyan viszonyban állnak, mint az eredeti és a másolat. így különböznek az illusztrálás művészetének legkiválóbb alkotásai az átélés művészetének alkotásaitól.

A szinész művészetében a cselekvésnek mozgásba való átnővese abban fejeződik ki, hogy a szinész mozdulatai között olyanok jelennek meg, amelyeket sem az ábrázolandó személy céljai, sem az előadásban az illetőt körülvevő környezet nem diktál. Persze ezeknek a cselekvés élő szövetébe- 69 -