Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)

II. fejezet: A cselekvés a színész művészetében

Miért éppen Sztanyiszlavszkijnak és miért éppen a huszadik században sikerülj ez, addig pedig hosszú évszázadokon keresztül miért nem jutott el senki idáig?Ezeket a kérdéseket e tudomány konkrét tartalmának és sajátosságainak megértéséhez feltétlenül tisztázni kell.

Haladó színházi emberek már jóval Sztanyiszlavszkij előtt is keserűséggel és sajnálattal szögezték le, hogy a szinészi művészetnek nincs /tudományosan megalapozott elmélete.

1913-14-ben Sztanyiszlavszkij igy irts "Senki sem ismeri művészetünk főbb törvényeit, a lelki és a testi technika nehézségeit, pedig ezek nélkül az ismeretek nélkül nemcsak az alkotás, hanem tevékenységünk tudatos megítélése is nehéz... igy művészetünk és technikánk mai foka: dilettantizmus. Hem hiába sóhajtozott Scsepkin a szinész számára elengedhetetlen alapok hiányáról... Az ember csak elcsodálkozik, hogy olyan tiszteletreméltó öreg, mint a mi színházunk, amely még Krisztus születése előtt jött létre, milyen kezdetleges még napjainkban is és mindmáig naivul egyfelől a hírhedt ’isteni szikrára’, tehát a véletlen ihletre alapozza művészetét, másfelől a durva, külsőséges, elavult, tisztán iparos jellegű szinészi technikára, amelyet alkotómunkáinak neveznek ki".

Később, Életem a művészetben cimü könyvében dztanyiszlavszkij igy ir: "Milyen boldogság, ha az embernek rendelkezésére állnak a taktusok, a szünetek, a metronóm, a harmonizálás, az ellenpont, a technika fejlesztésére kidolgozott gyakorlatok, a különböző művészi fogalmakat jelölő terminológia, az alkotó érzésekről és élményekről szóló fogalmak. Énnek a terminológiának jelentőségét és szükségességét a zenében már régen elismerték. Ott vannak törvényesített alapok, amelyekre támaszkodhat az ember, hogy ne vaktában alkosson, mint nálunk. A véletlenek nem lehetnék- 37 -