Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)

IV. fejezet: A látomás megelevenítése

fordított kellő figyelmet.Ezt az "újat" a hallgató csak altkor értheti meg, foghatja fel, ha számára ismerős fogalmi kapcsolatokban hozzák tudomására. Ezek a mindenki számára ismerős közös kapcsolatok pedig a nyelvtan általános szabályaiban tükröződnek, amelyeknek megfelelően rendeződnek mondatokká az egyes szavak.

Ezért hogy szavakkal rajzolhassuk meg a képet, egyesítenünk kell a beszédütemeket és ki kell mondanunk a teljes mondatot. Ez a képesség a mondatformálás képessége. Ennek belső, pszichikai oldala abban a képességben rejlik, hogy nem szétválasztott vagy véletlenszerűen egymással kapcsolatba került tárgyakat látunk, hanem meghatározott, logikailag szükséges rendszerű, kölcsönös kapcsolatokban álló tárgyakból kialakult teljes képet.

Külső, testi oldalát dikciónak nevezhetjük, de már magasabb színvonalú dikciónak: mondatdikciónak. Ez a szöveg szavainak olyan egyesítésében, a mondat olyan pontos és világos kiejtésében rejlik, amelynél a hangvétel feltárja az adott mondat általános nyelvtani és gondolati szerkezetét is.

A szóbeli- cselekvés e két oldalának kölcsönös kapcsolata és kölcsönös összefüggése többek között abban is megmutatkozik, hogy amikor a színész a szöveg mondása közben egészében látja a képet, tudja, mit és miért rajzol beszédével, szinte anélkül, hogy gondola^, rá, mindig helyesen és plasztikusan vési ki a mondatot. Es megfordítva, ha a szinész hozzáértően faragta ki a mondatot, ez hozzásegíti,hogy egészében lássa azt, amiről beszél} amikor a színész helyesen ejti ki a mondatot, már ezzel is világossá teszi önmaga számára annak értelmét.

Ha viszont a szinész nyelvtani és logikai szempontból helytelenül mondja ki a mondatot (pl. egy mondatot több különálló mondatra szakit szét, nem jelzi a vesszőket, a pontokat stb.), ez mindig azt jelenti, hogy vagy nem látja tisztán azt, amiről beszél, vagy nem köti össze látomásait- 158 -