Craig, Gordon: Új színház felé - Korszerű színház 58. (Budapest, 1963)
Második párbeszéd: Egy néző és egy rendező beszélgetése
jeleneteket az iskola más-más tagjai mutatják be, különböző rendezők vezetésével, A bemutatót délután tartják. Meghívják a növendékek rokonait, jelen vannak a színház Igazgatói és a társulat; és az előadás lehetőséget ad, hogy megmutatkozzék a növendékekben rejlő színészi vagy rendezői tehetség.Az 1909-es évfolyam, véleményem szerint, rendkívül figyelemreméltó volt.Minden rendezőnek a rendelkezésére áll minden, amit a színház esak nyújthat,bár természetesen uj díszleteket nem tudnak készíteni;de azzal is bizonyíthatja a tehetségét,hogy a meglévőt hogyan használja fel. Néző Egyszer régen az eszményi rendezőről beszélt nekem, aki egyesítene magában mindenféle tehetséget, aki színész és díszlet- és jelmeztervező is volt; aki tudja, hogyan kell bevilágítani a színpadot, ért a tánoformáclókhoz és érzéke van a ritmushoz; aki vezetni tudja a próbákat; egyszóval olyasvalaki, aki be tudja fejezni azt a munkát, amit a költő színpadi szempontból befejezetlenül hagyott. Talált ilyeneket a Constan Színházban? Eendező Találtam olyanokat, akik nagyon megközelítik ezt az eszményt. Alig van valami, amihez az ottani rendezők ne értenének. Néző Sokan azt mondanák minderre,hogy ez a színház semmi másban nem különbözik a többi színháztól, osak abban,hogy alaposabban dolgozik. Rendező Akkor most megpróbálom megmagyarázni,miben van az alapvető különbség. Talán sikerült eddig megismertetnem a rendszer- 61 -ii