Craig, Gordon: Új színház felé - Korszerű színház 58. (Budapest, 1963)
Második párbeszéd: Egy néző és egy rendező beszélgetése
egy részét. Megpróbáltam rámutatni,milyen fölényben van ez az orosz módszer minden mással szemben, bár azt hiszem,még most sem érti egészen, hogy hogyan gondolom; és beismerem, hogy mindaddig teljesen lehetetlen megmagyarázni ennek a színháznak a fölényét, amíg kapcsolatba nem kerttlt azokkal,akik ebben a színházban nevelkedtek és főként azzal az emberrel, aki nevelte őket - az igazgatóval. Benne keresse a titkot, amely vele egytttt száll majd a sirba. Megértené, amit mondok, ha találkozna vele, bár a titkot még akkor sem tudná gyakorlatilag hasznosítani. Béző És ön, aki találkozott vele, megérti a titkukat? Rendezd Megértem; de senki mással nem tudom megértetni, mert egyike azoknak a nagyon egyszerű dolgoknak, amelyeket semmilyen ostrommal nem lehet elérni, semmilyen ellenségességgel nem lehet elpusztítani és semmilyen magyarázkodással nem lehet megmagyarázni. És mégis mi ez? Nézd Rendező A Színház szenvedélyes szeretete: és a profanizálás veszélye nélkül mondhatom: "Kínosén nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő munkájáért." léző Dehát más színházakban nem szeretik Így a színpadot? Rendező lem, nem szeretik - nem bizony. Van sok más, amiért sokkal előbb odaadnák az életüket, mint a munkájukért; társadalmi- 62 -