Craig, Gordon: Új színház felé - Korszerű színház 58. (Budapest, 1963)

Második párbeszéd: Egy néző és egy rendező beszélgetése

bizonyít3a, hogy nem az oroszok általában, hanem éppen en­nek a színháznak az Igazgatói olyan figyelemre méltó embe­­rek;ezek a jelöltek ugyanis semmiben sem különböznek drá­mai kifejezőerő és tehetség tekintetében más aspiránsok­tól, Csak abban különböznek a többi növendéktől, hogy sok­kal mtlveltebbek, mint a más színházakba jelentkezők, mivel legtöbbjük alapos irodalmi, idegen nyelvi, művészettörté­neti és tudományos Ismeretekkel rendelkezik. A vizsga után az iskolába kerülnek, ahol éveken át minden­napos oktatásban részesülnek,esténként pedig igénybe lehet őket venni a statisztaszerepek eljátszására.így azután ta­nulás közben szinte minden este résztvesznek magában a színházi munkában és néhány év múlva lehetséges vagy majd­nem biztos,hogy klsösszegü szerződést kapnak annál a szín­háznál, amelyben dolgoztak. így azután, mint látja, egy mintegy száztagú állandó társulat jön létre. Héző Mit ért állandó társulaton? Rendező Ugyanazt, mint amit az állandó hadsereg jelent. néző Szóval ezek a színészek nem mennek más színházhoz, ha jobb szerződést kapnak? Rendező nem, mert ennél jobb szerződés nlnos. Minden orosz színész legfőbb vágya,hogy a Constan Művész Színházhoz szerződhes­sék. Néző És megesik-®,hogy egy másik színház nagyon tehetséges szí­nésze is kéri a felvételét ebbe a társulatba?- 59

Next

/
Thumbnails
Contents