Piscator, Erwin: A politikai színház - Korszerű színház 56-57. (Budapest, 1963)

Kiküszöbölendő hatások

elme minden finomságával felruházva. Ezt a dramaturgiai szaltó mortálét senki sem értette meg. Persze nagy hibát követtem el én is. Egyedül ezt az emberkét kellett volna a maga időtlen köpenyében és piszkosbama keménykalapjában, Chaplin-bottal a kezében végigvezetnem a színdarabon, az összes többi szereplőt nem kellett volna "időtlen jelmezekbe" öltöztetnem, hanem történelmi jelmezekbe, ahogy az iskolásfiúk ismerik őket. És különös, milyen komollyá változott ez a kis ember, ez a tulajdonképpeni sohilleri gazember, amikor követtem azokat az ideológiai szálakat, amelyek társaival és környezetével kapcsolták össze. Milyen tragikussá vált, amikor minden humoros és "gaz" cikornyát levágtunk róla, hogyan hajtotta végre a maga forradalmát ő, akinek háta mögött nem állt gazdag apa és urasági kastély, aki nem volt "szép" hős, tenorhanggal és zengő pátosszal, akiben nem voltak meg a "szeretett" vezér külső képességeit Milyen keményen és könyörtelenül kényszeríti őt a sors, minden elképzelhető eszközzel, hogy útját a legnagyobb következetességgel járja végig. Súlyos társadalmi helyzetünk képviselőjévé vált, a mát a tegnappal összekötő emberré. Leleplezi a sohilleri pátoszt, leleplezi az ideológiailag gyenge hátteret, de tiszteli a költőt azáltal, hogy ő - éppen ő - még ma is él, miközben az őt körülvevő világ meghalt. Mint csodálatos zene hangzanak a pompás sohilleri részletek, a haramiák dala. A kastély: szimultán színpad, vár, birtok és hatalom, s benne a gyűlölet, bosszú, szerelem, hűség és megbánás monológjai - mint a Nagy Operában - tercetté olvadnak össze. Mindez önálló értéket és helyet nyer, mámorossá tesz és szivig korbácsolja a vért. Művészet! Igen, és valódi, valódi Schiller, a legcsodálatosabb német drámairól A Haramiákban, az Ármány és szerelemben polgári forradalmár és még a polgársága számára is túlságosan forradalmár. Ha nem is emeltem volna ki Spiegel-47