Piscator, Erwin: A politikai színház - Korszerű színház 56-57. (Budapest, 1963)

Az eipikus szatíra

A gyakorlati megformálást a következőképpen gondoltam el magamban» Egyrészt legyenek a marionettek valóban élettelen, testtartásukban és maszkjukban szörnyen eltúlzott bábtik /ahogy annakidején Orosz és Heartfield groteszk-politikai bábákat készített a "dada" alkalmával/, másrészt, viseljenek a színészek álarcokat, ezeknél a funkciójuk sajátossága legyen ugyancsak eltúlzott /például a "spiclit" hosszá kocsányon lógó szemmel és hatalmas füllel képzeltem el/.

A marionettszerá típusoknál és a félembereknél a tálzásnak a színészi maszkban és a jelmezben kellett jelentkeznie. így kapott például a fogházőr gézből és vattából készült hatalmas öklöt, amely azonnal jellemezte öt. Minden a típusok kézzelfogható és világosan áttekinthető árnyalására és az egyes alakok clownszerű-szimbolikuB eltálzására irányult.

Ehhez a munkához kizárólag az én régi barátom, George Grosz Jöhetett számításba. Nagy grafikai mű született, amely az államügyészt is érdekelte és amelynek lapjai a Grosz és a Malik-kiadó ellen indított "istenkáromlást per" tárgyát képezték.A Eveikhez mintegy 300 rajz készült.

A kelléknek sem volt kisebb jelentősége a Svejk stílusa szempontjából. A kelléknek is komikus funkciója volt és következésképpen karikirozottan eltúlzottnak kellett lennie. Sajnos ezen a téren is sok minden már a kezdeteknél megrekedt.

Igen nagy jelentőségűvé vált a Svejkben. a környezet jellemzése szempontjából, a film. De ez alkalommal a tartalom-megszabta stilus többet követelt a naturalista-dokumentum filmnél. A filmnek is el kellett helyezkednie az előadás többi karikirozott, szatirikus eleme közé és igy született meg, az én buzdításomra, a Grosz-rajzolta poli-107