Dürrenmatt, Friedrich: Színházi problémák - Korszerű színház 55. (Budapest, 1963)

kát túlságosan gyakran nem tolmácsolják, hanem kivégzik; a legördülő függöny megcsonkított hullát takar. De mindez nem Jár semmi veszéllyel, mert azonnal jelentkezik a felmentő konvenció, mely minden klaeszikuet tökéletesként fogad el, mintegy a kultúra valamiféle aranyvalutájaként, e azt hiszi, hogy minden arany, ami aranyozott szegélyű kiadásban pompázik.A közönség tolong a klasszikusokhoz, akár jól, akár rosszul játsszák őket, a tetszés bizonyos, sőt a müveit embernek egyenesen kötelessége; az embert hivatalosan mentik fel a gondolkodás kötelessége alól; semmi szükség, hogy más Ítéletet alkosson, mint amit az iskolába a fejébe vertek.

De éppen a stilusok ama sokfélesége, amellyel a mai színháznak meg kell birkóznia, valami jót is rejt magában. Bz a jó először mint negativum jelentkezik. Minden nagy színházi korszakot az tett lehetővé, hogy felfedeztek egy bizonyos ezinházi formát, egy meghatározott szinházi stílust, amelyben és amelynek segítségével darabokat Írtak. Ezt követhetjük nyomon az angol es a spanyol szinpad esetében csakúgy, mint a bécsi népszinházpál, a német nyelvű színház eme legcsodálatosabb jelenségénél. Csupán ezzel magyarázható például Lope de Vega óriási termékenysége. A színdarab számára stilisztikailag nem jelentett problémát. Abban a mértékben viszont, ahogy egységes szinházi stilus nincs és többé nem is lehetséges, abtían a mértékben válik a drámairás problémává, mégpedig egyre nehezebbé. Így hát a mai színház lényegében kétféle: egyfelől muzeum,másfelől kísérleti ter illet, olyannyira, hogy minden uj darab a szerzőt uj feladatok, uj stiluskérdések elé állitja. A stilus manapság már nem általános érvényű; személyes dologgá, sőt esetről esetre hozandó elhatározássá lett. Ma már nincs stilus, csupán stilusok vannak - és ez a tétel általában is jellemzi a mai művészet helyzetét,- mivel ez a művészet - mint ahogy maga a mai világ is - csupán kísérletekből áll és ezenkívül semmi másból.

24 -