Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)
Nyina Mamajeva: Színészi boldogság
8 3 mindezt kezdtem megszokni. Egyet-mást összetörtem magamban, egy és más hasznos dolgot megtanultam. Az évek során nagyobb önbizalommal, nyugodtan kezdtem játszani, tapasztalatokat gyűjtöttem. De akár attól, hogy a tisztán hivatásszerű problémák oly nagy helyet ízdtek elfoglalni bennem, akár az Ifjúsági Színházzal való kontraszt miatt a szinház elvesztette számomra előző meghatározását. Elveszett az az érzés belőlem, /lehet,hogy nevetséges, hogy a "felvilágosító" érzésének neveztem/, amellyel azelőtt az előadásokra mentem. Jíost úgy megyek a színházba, mint aki munkába megy ée azt látom, hogy a mi színházunkban és más színházakban is a legtöbb társam igy jár be munkahelyére. Ez egyáltalában nem azt jelenti, hogy keveset vagy kelletlenül dolgozunk,nem, lelkiismeretesen és sokat dolgozunk, mert a színház nem tűri a lustaságot vagy a lelkiiemeretlenséget. Más bánt: miközben fizikai és lelki erőnkből rendkivlil sokat használunk el, szinte egyáltalán nem használjuk fel azt az energiát, amelyet a nagy közös, kollektiv ügyért vívott harc energiájának nevezhetünk. Nem kapcsol egybe bennünket igazi művészi egység,nem foglalkoztat bennünket az együttes kiépítése vagy az,hogy valamiféle művészi programot kell képviselnünk. Nagyon ritkán akarunk előadásainkkal valamit aktivan támogatni, valamihez hozzákezdeni, valamiért harcot indítani.Egyszerűén csak dolgozunk, szolgálunk, teljesítjük kötelezettségeinket. És csak mint valami távoli, rendkívüli időkről olvasunk a Művész Szinház első éveiről,amikor minden előadás programot adott, vagy Vahtangov előadásairól, amelyeken a színészeket ugyanaz a magasrendü művészi pátosz, erkölcsi ideál, ugyanannak a színházi irányzatnak az elvei egyesítették. Szeretném megmagyarázni a dolgot: lehetséges, hogy azért hat rám ilyen erővel ennek a pátosznak az elvesztése, mert kipróbáltam az Ifjúsági Szinház légkörét. De úgy
