Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)

Borisz Kraszkovszkaja: Színészi önállóság

73

Tizenkét év alatt sok örömet, bánatot éltem át a színházban, sokat keresgéltem és sokat próbálkoztam. Sok más színészhez hasonlóan az én életemben is előfordult művészi tespedés és perspektivátlanság. Ilyen időszakokban önállóan dolgozok ki szerepeket a színházban már menő darabokból - "rendkívüli esetre" várva. így történt Jelene Talberg szerepével a Turblnék napjaiban, igy történt Katarina szerepével a városszéli házikó cimii darabban és Stiborová szerepével az Ilyen nagy szerelemben. De ezek a beugrások nem adnak teljes művészi elégedettséget.Be kell magamat gyömöszölnöm egy kész, idegen mintába, mások felfedezéseit kell igazolnom.

De még rosszabb,amikor az előadás előkészületei közben olyan rendezővel kell kidolgoznom a szerepet, aki nem tudja, mit is akar tőlem, mit akar társaimtól és általában mit akar kihozni az egész előadásból, s igy egészen a bemutatóig és tovább sem fejti meg fő feladatának "titkait."

Az ilyen munka nem okoz örömet a színésznek. És itt vagy megbékül, vagy hozzászokik ehhez, vagy megpróbál valamilyen kiutat keresni. Engem személyesen az elégedetlenség és a művészi kiút keresése vezetett az előadóművészeihez. Hégóta éB odaadóan kedvelem az előadóraűvészetet.

Ne gondolják, hogy kitérek a téma elől és olyan területre térek át, amely rokona ugyan, de mégis csak távoli rokona a kollektiv szinmüvészetnek. Bár e két művészetnek, a kollektiv színháznak és az önállóan fellépő színész színjátszó művészetének különböző sajátossága van, gyökerei, forrásai mégis azonosak: az iró hangosan felcsendülő szava.

"A drámai szinósz a szinház egy része, csupán egy szerep a darabban, az előadóművész viszont az egész dara