Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)
Nyikolaj Alekszejev: A színész és a kor követelményei
68 ügy látszik, ennek a hagyománynak olyan nagy az ereje, hogy még Gorbacsov sem tudott neki ellent állni, aki az Optimista tragédiában oly érdekesen alakítja Alekszejt. És bár a leningrádi Puskin Színház bemutatóján, a moszkvai vendégszereplés idején ezek még csak gyenge hajtások voltak, amelyek ugyan sokakat aggasztottak - a későbbi előadásokon azonban már szomorú eredményekkel jártak.Gorbacsov alekszeje pár perc alatt valóban a fiatal közönség kedvencévé, "szépasszonyok lovagjává, önirányitásu mozdonyvezetővé, Vaszicska Szimpomponcsikká" vált - a darab első változatának csata jelenetében grúz tréfálkozással igy nevezte magát a tengerész. És Bratyiska Bill-Bjelocerkovszkij Hullámverésének a Mosszovjet Színházban előadott második változatából? Vajon ozlabinyak alakításában nem veszítette el megszállottságát, engesztelhetetlenségét és nem vette fel helyettük a behizelgően kedves komikum és a szinpadi rokonaira oly jellemző talpraesettség vonásait? És itt be kell vallanunk, hogy e nézők /a hagyományoknak megfelelően úgy is mondhatjuk: egyesek a nézőtéren/ barátságosan és rokcnszenvvel fogadják az ilyen félresikerültén vidám hőst, hajlandók tapssal és nevetéssel jutalmazni őt.Pedig gondoljuk csak meg, nem volna itt értékesebb a nézőtér csendje, elmélyedése? Bosszantó dolog, amikor a hőssel beszélgetve folyton felfelé kell nyújtogatnunk a fejünket, mert a színész valósággal talapzatra állította. De nem kevésbé sértő, ha állandóan le kell hajolnunk hozzá, mert a hős egyszerre alacsonyabbnak bizonyult a normális emberi termetnél. Ez utóbbi esetben a hős mosolyt ébreszthet, rokonszenvet kelthet. Pedig más érzést szeretnénk kelteni: tiszteletet. ^ ííézzük hát, mi szükséges hozzá, hogy az emberek ne a hőshöz alkalmazkodjanak - az októbertől távol eső idők
