Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)
Nyikolaj Alekszejev: A színész és a kor követelményei
54 melléfogását =» színész számlájára írják, a színész gyengeségét a rendezés kudarcának tekintik, a szerep fogyatékosságait az alakítás fogyatékosságainak értelmezik. Amikor ilyen cikkeket olvasunk, nem hiszünk a kritikus szakmai hozzáértésében. a. rendezőkhöz hasonlóan a kritikusoktól is igényességet, becsületességet.a közös ügy iránti érdeklődést várunk. Kern kell okvetlenül dicséretet osztogatniuk. Néha ugyanis dicsérik az embert,az pedig valahogyan mégis szégyenkezik. Zalezsszkij és Kuznyecova cikkükben látszólag dicsérik és a támadástól védelmezik a moszkvai Művész Gzinházat. he amikor ezt a cikket olvastam,valahogyan kényelmetlenül éreztem magamat.A kritikusok igyekeztek meggyőzni bennünket is, az olvasókat is, hogy színházunkban minden a lehető legnagyobb rendben van. Pedig mi bonyolult, nehéz munkát végzünk, sokat dolgozunk, hogy uj magaslatokba emeljük a színházat. Ilyen időszakban pedig a Művész Színháznak - mint egyébként minden más színháznak is — igazságos, elvhü, becsületes és ami a legfontosabb, hozzáértő bírálatra és támogatásra van szüksége. A kritikusnak szeretnie kell a színészt. De vajon színházi kritikusaink eléggé szeretik-o azt, aki a azinház alapja? Ha szeretik, akkor hogyan lehetett például megengedni, hogy a sajtó szinte egyetlen szóval sem emlékezett meg olyan kiemelkedő szinéazi teljesítményről,mint Szmergyakov alakja, Gribkov alakításában! Pedig Gribkov ebben a szerepben az általánosítás legmagasabb fokára emelkedett, itt el lehetett mondani, hogy a szinpadon a színész könyörtelenül leleplezte a "szmergyakovságot", a pénz hatalmának undorító szüleményét, a fasizmus édestestvérét. Gribkov alakítása valóban tragikus alakitás volt. De Gribkov meghalt, mielőtt megérhette volna legjobb alakításának igazi értékelését, a színházaknak is komolyabban kell foglalkozniuk a kritikával. Jé volna, ha
