Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)
Nyikolaj Alekszejev: A színész és a kor követelményei
51 gyón fontos, hogy fölvessük a színésszel szemben támasztott igényesség kérdését, a színésszel szemben támasztott szigorú igényesség csökkentése - ami most a rendezés részéről megfigyelhető - egyik fő oka a hivatásos színjátszó művészet szinvonalbeli süllyedésének. Egyáltalán nem akarom azt mondani, hogy a rendezőnek szitkozódnia és kiabálnia kell. Nagyon helyesen Írja liozovjhogy a rendező kiabálása sérti és valósággal bilincsbe veri a szinészt /pedig ennek a kiabálásnak az az oka, hogy a rendező egyszerűen nem tud mit mondani/. Azt mondják, Nyemirovics-Dancsenko mindig dicséretekkel kezdte a színésszel kapcsolatos megjegyzéseit,azután észrevétlenül rátért hibáinak elemzésére, érdekes feladatokat tűzött eléje.Ez a kritika nem törte le a szinészt: nem felejtette el a dicséretet, és alkotni, keresni igyekezett. Mindenki tudja például, hogy bár Vlagyimir Ivanovics a Három nővér próbáin tapintatosan mondta el megjegyzéseit, a színészek néha mégis félrehuzódtak valahová a kulisszák mögé és elsírták magukat - nem mintha megbántódtak volna, hanem mert kínosan érezték,hogy meny-4 nyíre nem tudtak megfelelni az eléjük tűzött nagy és nehéz feladatoknak. Sírtak, kínlódtak, majd nekigyürkőzve dolgoztak - és lám, milyen magaslatokra jutottak! Mindnyájan hallottunk Sztanyiszlavszkij olykor kegyetlenségig menő szigorúságáról, Luzsszkij * "zsörtölődéseiről." Nem engedték meg a színészeknek, hogy hanyagul dolgozzanak, hallani sem akartak olyan panaszokról, hogy "nem bírom", "nem megy". Ez a módszer igen eredményes Luzsszkij, Vaszilij /1869-1931/ nagy szovjet színész és rendező, Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics-Dancsenko közvetlen segítőtársa. 2
