Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)
Vlagyimir Magar: Keserű szemrehányások
41 az együttes, amely egykor jó rendezőiről volt hires, elmaradott színházzá válik, ahol állandóan változnak a vezetők, perlekedések folynak stb. Hogyan lehetne itt színjátszó művészetről beszélni - hiszen ez ilyen körülmények között egyszerűen lehetetlen? Nem akarok nevén nevezni egy régi ukrajnai színházat, de ott 15 év alatt csaknem két tucat főrendező váltotta egymást. Se talán az együttes szilárdabb lett ettől? Persze hogy nem. A színház nemcsak egykori dicsőségét veszítette el, hanem előadásai is évadról évadra közönségesebbekké válnak.Gyakran nem tulajdonítunk különös jelentőséget még az olyan tényeknek aem,ha a színész megszegi a legelemibb fegyelmet, vagy becsipve megy a színházba. Pedig még vannak olyan színészeink, akik szívesen bravuroskodnak igy, s azzal mentegetőznek, hogy - úgymond - "a nagyok is ittak"... De ha valamelyik nagy színész csakugyan vétkezett is ezen a téren, miért kell azt a tulajdonságát példának tekinteni, amiért talán ők ie elitélték saját magukat? Arról is szólni szeretnék, hogy a vidéki színházak színészei saját levőkben főnek. Korlátozottak a lehetőségeik, hogy ellátogathassanak más színházakba, megnézzék a moszkvai, kievi, leningrádi és más színházak kimagasló előadásait.Mert ha például egy moszkvai színház Zaporozsjébe látogat, együttesünk ezalatt valahol a terület határain túl vendégszerepel. Az újságokban olvastam a brjanszki színház helyes kezdeményezéséről. A színház együttese rendszeres időközökben művészi találkozókat rendez az orjoli ég a kurszki színházak együtteseivel. Ezek a találkozók egymást követően a három város valamelyikében zajlanak le. A vendégek megnéznek egy-egy előadást, amit azután megvitatnak. De ez kivételes eset. A vidéki színház együttesének többnyire évente egy-két művészi kiküldetésre nyújt lehetőséget
