Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)

Jurij Lavrov: Az emlékezetes szerepről

27

Jurij Lavrov:

AZ EMLÉKEZETES SZEREPBŐL

Amikor elolvastam a lapnak azt a számát, amelyben a vitát elkezdték, az volt az érzésem, van egy téma, amely szinte minden vitázót izgat: mikor vagyunk boldogok mi, színészek? Mamajeva azt a cimet is adta cikkének: Színészi boldogság. Natalija Uzsvij ugyanerről ir, amikor azt bizonyltja be, hogy "nekünk akkor könnyű, amikor nehéz". Szeretném pontosabban megfogalmazni: mindenekelőtt akkor vagyunk boldogok, amikor pszichológiailag bonyolult szerepeket kapunk.

Ezerszeresen igaza van Rozovnak, aki azt ajánlja, hogy arról folytassunk igazi vitát, hogyan lehetne "egy sorba jutni a legmagasabb rendű mintaképekkel, nem óvatoskodni a hibák feltárásában, nem félni a szépet szépnek nevezni". És a továbbiakban: "A legveszélyesebb, ha megszokjuk az átlagos színvonalat". Tekintsük ezt az átlagos színvonalat alacsonynak, az ilyen igényesség még sosem vált a művészet kárára. Szerintem, ha a vita eredménye csak abban a kérdésben kialakuld véleményazonosaág lesz, hogy a mai színész iránt nagy követelményeket kell támasztani, már ennek is haszna lesz.

Valóban, nem soroljuk-e a legutóbbi idők sok megirt és bemutatott darabját az “átlagos színvonalhoz"? És mindezt annak ellenére, hogy a szerzők egyoldalúan, fukar színekkel rajzolják hőseiket, a gondolatok nagyon csekély választékára támaszkodnak, az még nem is minden, hogy ez az "átlagos színvonal" nem részesül méltó visszautasítás-