Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)
Jurij Lavrov: Az emlékezetes szerepről
28 ban és megfoszt bennünket, színészeket,az alkotás boldogságától, elgyengíti a színész akaratát le. Tegyük fel Karpo Szalaj, az a szerep, amelyet nemrégiben Vagyim Szobko Dal a csillagok alatt clmü darabjában játszottam. A szerzó mintha félne, hogy a nézó és a színész nem találja ki az alak pszichológiai megoldását, ha ez bonyolult lesz és ahelyett, hogy éles pszichológiai vonalakat keresne fazonnal feltárja belülről egész hősét. Ebből elkerülhetetlenül a színészi alakitás halványsága következik. Nagyon gyakran úgy kapja meg az ember a szerepet, hogy a szerző már eleve előkészítette rá, nem lesz szüksége megfeszítenie agyát,elhasználnia alkotó energiáját. Hogyan kell kortársunkat játszani? Kétségkívül vannak valamiféle uj tulajdonságai - gondoljunk csak Gaganova, Mamaj jellemének uj vonásaira. Ez azonban nem zárja ki, hanem éppenséggel feltételezi a bonyolultságot,az ellentmondásosságot. Én most nem a pozitív hős alakjában "megengedhető" hiányosságok számáról ée nem a "hősről kis gyári hibával" beszélek. Én a jellem gazdagságára szeretnék célozni.Mert a jellem szilárdsága a leküzdött ellentmondások és bonyolult belső élet eredménye. Tegyük fel, hogy Beethoven szerepét osztják ki rám. Ha csak a zsenit Játszom el, ez plakát lesz, más műfaj, mint amilyent én játszom. Akkor már jobb, ha ebben a szerepben az embert igyekszem eljátszani. Hiszen mindig fontosabb és érdekesebb eljátszani a zseniben azt a gondolatot: "semmi emberit nem tartok idegennek magamtól". Sokszor mondjuk és Írjuk le ezt a szót: "korszerűség", "kortárs". Azt is mondjuk: "a szovjet ember nemes Gaganova, Valentyina /sz. 1932/ a Szocialista Munka Hőse, a kommunista brigádmozgalom egyik elindítója.
