Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)
Nyina Mamajeva: Színészi boldogság
12 Amikor azt mondják, hogy irigylésre méltó a sorsom, roppant izgatott leszek, mert én magam az utóbbi időben egészen másként érzek. Mig azelőtt vágyaim egybeestek szerepeimmel, mostanában mindinkább eltérnek tőlük. Egyben-másban nyilván én magam vagyok a hibás. Miközben azzal törődtem,hogy a nagy színpadon ne tűnjek fel ifjúsági színházi színésznőnek, a jelek szerint a fiirösztővizzel együtt kiöntöttem a gyereket ie: unalmasan beértem, szárazabbul kezdtem játszani. Ée most már érzem, hogy a szinházban besoroltak egyetlen szerepkörbe: a nagyon derék, minden szempontból pozitív vagy az elhanyagolt, szerencsétlen hősnő szerepébe. Az életben soha nem vonzódtam sem az egyik sem a máaik fajtához és önmagámban semmiféle vágyat nem érzek,hogy ilyeneket játsszam. Amikor pedig játszom őket, semmiféle kapcsolatot nem érzek a nézővel. Úgy gondolom, ha a szinház igazán korszerű akar lenni, figyelembe kell vennie, hogy a színész milyen szerepekben tud igazi kapcsolatot teremteni a nézővel. Ha megvan ez a kapcsolat, akkor minden rendben van, akkor kicsiholódott a szikra, akkor a művész összebeszélt a közönséggel. Az ilyen pillanatokban születik meg a azinpadon a korszerű eszme. Legutolsó kedvenc modern szerepem Maja szerepe volt a Petrarca szonettjében.Gondolkoztam a színpadon és éreztem, hogyan várja a közönség, mit fog mondani Maja. Az ilyen kapcsolatról álmodozom. Úgy érzem, ez a kapcsolat akkor alakul ki, amikor a hős jellemében belső aktivitás van. Véleményem szerint többek közt ebben is nagyszerű az Ifjúsági Szinház drámai anyaga. Mindenesetre ott gyakrabban van az embernek dolga olyan hősökkel, akik kiutat keresnek, kételkednek, harcolnak. Nagyon nehéz eljátszani egyszer s mindenkorra lerögződött, "szabályszerű" jellemeket. Arra vágyódom, hogy kihivó, összeférhetetlen magatartást tanúsíthassak szerepemben, szeretnék a színpadon
