Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)
Alekszej Popov: Életünk ügye
114 sem látom szívesen a televíziós adásokban, annyira nyilvánvaló előttem az elsietettségnek, a követelmények leszállításának az a légköre, amiben a televíziónál dolgoznak. Pedig a televíziós adásokat milliók nézik és igy milliók azoknak hozzá ehhez a színvonalhoz. És mit nem szokik meg az ember, amit naponta lát! így formáljuk ki magunk, saját kezünkkel azt a nézőközönséget, amely megszokta az "átlag színvonalat". így csökkennek a követelmények és válnak zavarossá a kritériumok. Hol van hát a kiút? Milyen legyen a mai színész közérzete és milyenek legyenek feladatai, amikor ilyen "veszélyek" veszik körül? Véleményem szerint a színésznek eleősorban teljes egészében számot kell vetnie a körülötte végbemenő folyamatokkal. Meg kell értenie, merre folyik a folyó, amelyen csónakja úszik. És mindenekelőtt - természetesen - tudnia kell, miért ült ebbe a csónakba. Küzdenünk kell, hogy normális feltételek alakuljanak ki a szinéaz alkotó tevékenységéhez. A film - és a televíziós stúdió zűrzavarában, zajában és kapkodásában, ahol négy-öt órát műszaki előkészítéssel töltenek el, a színészre pedig csak a felvétel előtt két-három perccel gondolnak - lehetetlenné válik az alkotó művészi folyamat. A színházakban is gyakori az "üzleti tevékenység", a magas bevétel utáni hajsza okozta zűrzavar. Ha a művészek /a színészek, a rendezők/ nem háritják el az üzleti szellemnek ezt a veszélyét,akkor sem a színház, sem a film, sem a televízió nem elégítheti ki a nép eszmei,művészi és esztétikai igényeit, következésképp nem lehet a párt megbízható segítőtársa a nép kommunista nevelésében.