Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)
Alekszej Popov: Életünk ügye
Ill gában véve jd dolog. Csak az a baj, hogy az aj művészeti ág diadalmas előretörésének elméleti értékelése rendszerint a hivatásos színház szerepének csökkentése, olykor eltemetése révén történik. Már sokat töprengtem Mihail Bomm Filmművészet ciaíl cikke felett. Mi késztethette a cikkírót ilyen lángoló gyűlöletre a színházzal és színésszel szemben, amikor pedig Horam olyan filmekkel került be a művészetbe, amelyekben kiválá színművészekkel dolgozott együttt Sceuklnnal, Ohlopkovval, Vanyinnal? Nyilvánvaló tény, hogy a színház és a film kölcsönösen gazdagítják egymáet. De a filmművészet mestere, akit pusztán a technikai haladás,sokmillió néző befolyásolásának lehetősége és más efféle dolgok ragadtak el, nem volt képes megérteni ezt a tényt. Boramot nem érdekli az a sok-sok filmszínész, aki a színház magasrendű kultúráján nevelkedett. Pedig ezek a filmszínészek a rendezéssel és a műszaki felfedezésekkel /hang, fény,szöveg/ felfegyverkezve szereztek dicsőséget szovjet filmművészetünknek. Homm nagy és szenvedélyes hangú cikkében csak egy, de a legfontosabb kérdést nem említi} milyen ma a többmilliós példányban sokszorosított filmek minősége? Valamilyen oknál fogva eszembe jutott Ivan Fjod^rov, az első orosz nyomdász, aki ott áll a Kitajgorod * falánál, s az első nyomtatott szöveg lenyomata fölé hajol. Nem veszti el a fejét az előtte kitáruló korlátlan lehetőségek előtt, hanem elmerül nagy küldetésének és felelősségének tudatában. Bomm nemcsak a film technikai nagyszerőségétői mámcrosodik meg, hanem az olyan színházi lángelmék "tehetétlenségétől" le, mint Sztanyiezlavszkij. 1Moszkva egyik ősi, közvetlenül a Kremlhez csatlakozó városrésze.
