Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)

Alekszej Popov: Életünk ügye

103

olyan vetélytársai támadtak és hallatnak magukról egyre sűrűbben, mint a film és a televízió. Még majd visszatérek e művészetek mai versengésének és egymás mellett élésének kérdéséhez, most csak egy dolgot akarok hangsúlyozni : mindig a lelkes művészek alkoté és hazafias lelkesedése volt, marad és lesz a .jövőben is a ezinház legszilárdabb pillére.

Az igazi ezinház soha nem tudott létezni lelkes művészek nélkül, az utóbbi időben olyan sok belső és külső veszély merült fel a színművészet útjában, hogy nekünk, a színjátszás művelőinek csak egy kiütünk maradt: maximális mértékben tömörülnünk kellett, fel kellett ébresztenünk magunkban és a többiekben a ezinház iránti odaadást és valóságos szerelmet, ami kezdetben mindnyájunkat eltöltött. Mostanában elnézek sok szinészt és én is azt látom, ami oly sokakat aggaszt - úgy mennek színházba, mintha munkába mennének, mintha hivatalba mennének. Amikor ledolgozták a munkáidéjüket - mennek haza.az ember azt hinné, hogy a szinész könnyen átáll erről a munkáról egy másik munkára, könnyen átmegy egyik hivatalból a másikba és az semmi változást nem hoz életébe, kivéve azt, hogy mások lesznek a hivataltársai. Vagy talán abban reménykedik a szinész, hogy ezután az első élet után jön még egy második élet is, amit majd igazi művészi tartalom tölt meg, amikor majd minden napját annak szentelheti, hogy a művészet magasrendü ideálját szolgálja"?*

Nem! Nem lesz második élet! A kompromisszumok, a fáradtság, a közöny és a szkepszis, ha beengedjük lelkűnkbe, velünk is maradnak. Gyakrabban kell arra gondolnunk, hogy az embernek csak egy élete van és ha már a szinházat választotta élete tartalmának, akkor szépen, színészhez méltóan, önfeláldozóan kell élnie a szinházban.

Szívesebben beszélünk a hagyományok folyamatosságáról és átadásáról, mint a nemzedékek közötti különbségek»