Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. I. - Korszerű színház 51-52. (Budapest, 1963)

J. Poljakova: A hagyomány fonákja

79

À rutin akkor hal ki, amikor a művészet teljes egészében az élethez, az élet mélységeihez közeledik. Azért is betegeskedik az utóbbi időkben. Rossz élete van a leningrádi Puskin Színház Optimista tragédiája. Rozov darabjainak bemutatója, a Kortárs Színház Vörös vag.v fekete , a Majakovszkij Színház Kurázsi mama bemutatója mellett.

De még most is járkálnak színpadjainkon jóképű munkásujitók, szüknadrágos vagy igencsak bőszoknyás jampecek és jampeclányok, rettenthetetlen huligánok és halhatatlan öreg bácsik, akik akkor sem kerülnek zavarba, ha inni kell, akkor sem, ha a nemzetközi helyzetről kell beszélni.

Az örök szerepköri beosztás diadalmaskodik az ilyen előadásokban: ugyanaz a standardizált, primitiv szerepkör! beosztás, amellyel a Művész Színház akart végezni. Ebben a színházban nem voltak "szerelmes színészek" és "naivák": Knyipper^2' játszotta Ranyevszkaját és a szegény Nasztyenkát, Sztyaniszlavszkij Brutust és Ripafratta lovagot, Dobronrarov Platon Krecsetet és Fjodor cárt. A színház történetében első Ízben a színészek többé nem külső adottságaik alapján kapták szerepeiket, hanem aszerint, hogy ez alak mennyiben felelt meg belső, emberi témájuknak, amelyet néha nehéz meghatározni, de amely mindig megvan az igazi művészben.

De a szerepköri beosztás mégis tovább élt és él, megőrzi a múlt minden rangját és elnevezését, csak időnként uj státusokkal bővül.

A legutóbb ezt váratlanul és nyíltan bizonyította a színházak által a lapokban meghirdetett pályázati hirdetmények tömege. Egyesek szégyenlősen úgy igyekeztek

52• Knyipper-Csehova, Olga /1870-1961/, Csehov felesége, a Művész Színház első nemzedékének kiemelkedő tehetségű színésznője