Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. I. - Korszerű színház 51-52. (Budapest, 1963)
J. Poljakova: A hagyomány fonákja
71 mesterek munkájára pedig magasrendü mesterségbeli tudásuk nyomja rá a bélyegét. A közelmúltban például a Kis Színház újra bemutatta a Ljubov Jarovaját, s ezen az előadáson Annyenkov16* mesterien játszotta el Koskint. Ez a Koskin szinte a polgárháború korszakából való fényképekből lépett ki: derék, egyszerű arc, lelógó bajusz, szakadt bőrkabát, alatta sötétkék ing. Koskin gyors léptekkel járkál a forradalmi bizottság helyiségében, gondterhelten adja ki utasításait, gyakran megáll, elgondolkodik, latolgatja döntéseit... De mért Koskin lett a komisszár, nem pedig a tömérdek szereplőt felvonultató előadás sok tucat más munkása közül valamelyik, aki pontosan ugyanolyan természetesen és naturálisán játszik? Mi a különös ebben a Koskinban, ami megkülönbözteti őt a többiektől? A beszéd életszerű természetessége mögött elvész 17 Trenyov nagyszerű nyelvének képi ereje: amikor a gépirónőnek hitelesen, "életszerűen" diktálja a szöveget, a szinész elszinteleniti a napirend pompás komikumát, hiszen ebben a napirendi javaslatban a komisszár egyetlen lendülettel fel akarja dolgozni az orosz é3 a világforradalom valamennyi problémáját. És minél tovább haladunk, Roman elvtárs annál kevésbé különbözik már a többi illegális harcostól, teljesen szétolvad közöttük. A szinész, aki mesterien kezeli a "természetes beszédet", létre tudja hozni az élethüség illúzióját, de egyben elveszti a valóságos igazságot. Vagy itt van egy egészen más műfajú előadás: a Bernards háza a Sztanyiszlavszkij Drámai Színházban, Garcia Lorca egész világot bejárt színdarabjának első szovjet ^* Annyenkov /Kokin/,Hyikolaj /az. 1899/ a Kis Színház szinésze, a Szovjetunió népművésze. Trenyov, Konsztantyin /1878-1945/ nagy szovjet drámairó .
