Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. I. - Korszerű színház 51-52. (Budapest, 1963)
A színész művészete ma
4 valamennyi problémája közül őt leginkább a azinész éa az aggasztja, ami a azinész nevelésével és fejlődésével függ össze. A rendezés mesterei tehát egyben megegyeztek: a szinészi mesterség helyzete ma 30k szempontból döntő a szovjet szinház sorsára. Az idő megköveteli, hogy figyeljünk fel a szinészre. A színész a drámairodalom eszméinek közvetlen hordozója és továbbvivő je. A darab gondolatai a színészen, az ő tehetségén, intellektusán, hangján, testjátékán keresztül jutnak el a közönség ezreihez. Éppen a szinész az, aki egyedül marad a nézővel és lefolytatja vele azt a bizonyos beszélgetést az életről, amely a szinház értelme és célja. A szinész mindig nagy szerepet játszott, mint a közönség szellemi beállítottságának és Ízlésének nevelője, a szinész ősidők óta a társadalmi atmoszféra légnyomásmérője volt. A mi szocialista társadalmunkban a szinész helyzete különös értelemre tett szert, mert a szinész tudatosan kezdte betölteni a nevelő, a tanító, az agitátor szerepét. A mi hazánkban a szinész politikussá vált. Hemes, nehéz és kitüntető feladat a kommunizmust épitő országban a nép eszmei nevelése. A szovjet szinész e feladat megoldását mélységesen egyéni ügyének érzi, amelyben alapvetően érdekeltnek tartja magát. Ez olyan felelősséget ró rá, amely egyszerre nehéz is és boldogító is, mint minden olyan felelősség, amelyet valami nagy, az egész népet érintő ügy iránt érzünk. "A szinész korának krónikája". Ez azt jelenti, hogy állandóan együtt kell élnie a néppel, a nép érdekeivel, gondjaival és ügyeivel. Ez azt jelenti, hogy fel kell tudnia fedezni a társadalmi fejlődés menetét, maximálisan érzékenynek kell lennie az élet változásai iránt.
