Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. I. - Korszerű színház 51-52. (Budapest, 1963)
Viktor Rozov: Négy probléma a száz közül
40 színésszel szemben. "Nagysága magaslatáról" egyszerűen meg akarja alázni a színészt, megsérti emberi önérzetét, kiabál vele, nem válogatja meg kifejezéseit, inkább olyanokra törekszik, hogy minél utálatosabban, minél fájdalmasabban döfje meg a színészt. Emellett pedig nagyon jól tudja, hogy minden megaláztatás ellenére a színész mégsem hagyja ott a színházat, nemcsak azért, mert néha nem is volna hová mennie, de azért sem, mert szereti a színházat, és ennek a szeretetnek a kedvéért mindent hajlandó eltűrni. ‘: Az ilyen rendező azonban nem érti meg, hogy ez a viselkedés nem segíti az ő saját előadásának a megszületését. Nem érti meg, hogy az agyonszurkált, agyonvert színésztől nem várhat alkotást. Az alkotás elképzelhetetlen szabadság nélkül, olyan atmoszféra nélkül, amelyben becsülik és támogatják a kezdeményezést. Azt vethetik ellenem,hogy kiabálás nélkül elképzelhetetlen a rendező munkája. Szemtanuk Sztanyiszlavszkijra, Juzsinra hivatkoznak. Erre azt mondom, hogy ha Sztanyiszlavszki j kiabált, és tegyük fel, hirtelen haragjában megsértette a színészeket, ez még magának Sztanyiszlavszki jnak sem válik dicsőségére. Nem ez az értékes Sztanyiszlavszki jban, nem ebben kell utánozni. Tökéletesen meg vagyok róla győződve, hogy a hisztérikus őrjöngés nélkül sok rendező többre menne a próbákon. Hiszen soha senki nem adott közülünk senkinek jogot rá, hogy megsértsük más emberek önérzetét. Ismétlem, ez aljasság, esztelenség és mindenekelőtt azt bizonyltja, hogy a rendező erkölcsi érzéke nagyon alacsony fokon áll. Egyébként meg kell jegyeznem: a színházi közvélemény ennek kevés jelentőséget tulajdonit, de nincs igaza! Roppant visszataszitó dolog! Kérem az ilyesfajta rendezőket, képzeljék el, hogy próbájuk alatt valaki ott ül a teremben és nekik kiabál
