Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. I. - Korszerű színház 51-52. (Budapest, 1963)
Viktor Rozov: Négy probléma a száz közül
38 csinálni a szinész. S nemcsak hogy mit, hanem azt is, ho-MMAz ujszülöttség, amelyik mindig jellemzője az alkotásnak, tökéletesen eltűnik. Most az ellenkezőjére szeretnék példát felhozni: a valódi alkotó aktusra a szinpadon. Tömérdek alkalommal láttam Babanovát Julia szerepében. Méghozzá a színfalak mögül, egészen közelről láttam. A harmadik felvonás elején Babanova-Julia Rómeót várva rövid monológot mond, amely ezekkel a szavakkal kezdődik: "Gyorsabban száguldjatok, égi paripák, Phoebus lakához..." Julie csupa boldogság. Valósággal sugárzik, repes az örömtől, egyáltalán nem gyanitja, mi vár rá egy pillanat múlva. Hangsúlyozom, egyáltalán nem tudja, mi vár rá. Berohan a Dajka és közli, hogy Rómeó megölte Julia unokabátyját. Babanova arcából kifut minden vér, amikor megtudja ezt a leverő drámai hirt. Látom, hogy életében először tudja meg, hangsúlyozom: életében először. Ezernyi átkot szór Rómeó fejére, szeme tüzel, arca gyűlölködő, mozdulatai szaggatottak. Maga a bosszú é3 a gyűlölet. De egy perc sem telik el, hogy a Dajka mondatára: "Kincs a férfiakban becsület, nincs tisztesség; hitszegők, csalók és gazok mind! Szégyen Rómeóra!" - Babanova újra megmered. A szemén látom, hogy fejében merőben ellentétes gondolatok áradata kavarog. Uj érzések törnek ki belőle, dühösen ront a Dajkára és rákiált: "A nyelvedet harapnád el, mielőtt kimondod! Kern gyalázatra termett. Az ő homlokára nem ülhet a szégyen. Ó a trónus, amelyen megkoronázhatnák a tisztességet, a föld egyetlen úrnőjét. Minő vadállat vagyok, hogy szidalmaztam!..." Valahányszor a szinfalak között' álltam, mindig meghökkentett, hogyan képes Babanova nem tudni, mi vár rá egy pillanat múlva, milyen váratlanul tér át egyik érzelemről a másikra.
