Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. I. - Korszerű színház 51-52. (Budapest, 1963)

Viktor Rozov: Négy probléma a száz közül

csiszoltabb, de mesterséges, képletes, szinészkedó alkotásnál" .

"...De mi legyen akkor - vethetik közbe -, amikor a színészben nincs meg a készség és a képesség az átélésre? Azt mondom! az ilyen színésznek nincs keresnivalója a színházban... Nem ismeri el a mesterségbeli tudást? - kérdik újra. Nem ismerem el és a legjobb szinésziparosnál is többre becsülöm a legközepesebb szinészt, aki a természet alapján dolgozik. Az iparossal nincs mit kezdenem. Más-más emberek vagyunk."

Miért kezdtem mindenekelőtt a szinész intuitiv alkotó természetéről beszélni? Csak azért, mert éppen ebből látni ma nagyon keveset a színpadon. Sok a jó iparosraunka - kevés az alkotás. Mindjárt mentegetőzni is kezdek: magas a szinházi kultúránk. Szinházi képzés, iskola, a szinész hosszas tanulmányai támasztják alá. Jelenleg is csillognak fényes egyéniségek, különösen az idősebb nemzedékhez tartozók. De mégis gyakran lehetünk tanúi, hogy egy egész előadás során egy színészben egy pillanatra sem csillan föl a legfontosabb, a közvetlen alkotás. Arról van szó, hogy az egész rendszer csak előkészület az alkotó aktushoz. Ennél az előkészületnél Sztanyiszlavszkij nem ment tovább, nem is mehetett tovább és ezt nem is egyszer vallotta be.

Mi történik gyakran a színpadon?

A szinész, aki ismeri Sztanyiszlavszkij rendszerét, követi utasításait. Szervezetére bizza magát, izmai lazák, amikor kell és a szükségnek megfelelően feszülnek meg. Természetesen beszél, együtt cselekszik partnerével, végrehajtja ezt vagy azt a kitűzött feladatot, még a negyedik falat is érzi, egyszóval a legteljesebb jóindulattal végrehajt mindent, amit a rendszer megkiván és ezzel a dolog számára el is van intézve.