Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. I. - Korszerű színház 51-52. (Budapest, 1963)
Viktor Rozov: Négy probléma a száz közül
34 energiákat szabadit fel, hogy a néző meghökkentve kiált fel: "Igen, ez az igazság!" 3. Szerintem hasznos lenne megállapítani a szinészi játék meghatározott kritériumát. Nézetem szerint ez a kritérium mindenekelőtt az lehet, hogy van-e alkotás a színészi játékban. /Arra a pillanatra gondolok, amikor a szinész szemtől szemben áll a nézővel./ Mit jelent az, jól játszani? Ez azt jelenti, hogy úgy készüljünk fel a szinpadra való kilépésre, hogy munkához láthasson közvetlen, intuitiv, szerves szinészi természetünk. A színészek azonban gyakran az előkészítő munkaperiódust viszik a szinpadra, amelyik valójában csak megelőzi az alkotást. Ezáltal a szinház elveszti legnagyobb értékét /amelyet nem pótol sem a film, sem 3emmi más/: a nézők szeme láttára történő alkotást. A szinész művészete mint minden más művészet, alkotó aktus, következésképpen sok benne a tudatalatti elem. Nem szándékozom meghatározni, hogy mi az alkotás, hogy menynyire bonyolult folyamat. Titkai jelenleg az emberi tudat határán túl lebegnek. Mindmáig magát az alkotás aktusát csodának lehet tekinteni. Kérem, ne ijedjenek meg ettől a szótól, mert bár nem hiszünk a csodákban, mégis csak csodának nevezünk mindent, amit nem fog fel az emberi értelem, amit nem szögezett le, nem bizonyított be a tudomány. Idővel, amikor majd a tudomány behatol az alkotás titkaiba, persze hogy eltűnik a csoda. De az az érzésem, hogy ez még igencsak sokára lesz. Az alkotás tudatalatti aktusa éppen a szinész művészetében a legvilágosabb, mert a nézők ezreinek szeme láttára történik. És a legerősebb hatást a nézőkre éppen az alkotás aktusa gyakorolja.
