Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. I. - Korszerű színház 51-52. (Budapest, 1963)
Viktor Rozov: Négy probléma a száz közül
32 ért, nem butább nálunk, s már régen itt az ideje, hogy leszokjunk a szükagyu néző gondolatáról. A művészet és a nézők kapcsolatával foglalkozó szakembereknek szeretném néha elismételni Masa kolhozparnsztlány szavait Pagogyin Bál után c. darabjából: "Nekünk a Big Bill, magának meg Stendhal..." Nincs szükség a színészi játékban Big Bitiekre ! Pontosságon és finomságon kivül a modern színésznek az érzések poggyászára is szüksége van, amelybe szükség esetén belenyúlhat és választhat belőle. Szeretem azt az elbeszélést, amely szerint Nyemirovics-Dancsenko az egyik próbán, amikor igyekezett megmagyarázni a színészeknek, hogy mit jelent az első érzés, hirtelen elhallgatott, kezével takarta el szemét és hoszszu ideig elmerült emlékezéseiben, hogyan is volt ez.- Rögtön, rögtön - mondta halkan és hirtelen felderült az ábrázata -, eszembe jutott! Pelment a színpadra és úgy mutatta be, hogy a jelenlévők megkövültek a csodálkozástól. A modern színésznek feltétlenül gazdagnak kell lennie érzésben, hogy már ebből a gazdagságból létrehozhassa a szerep finom rajzát. Amikor darabot irok, ez a kép segit: a darab csipke. A szálak a szerepek vonalai, az üres, levegős helyek pedig a szinész számára vannak, hogy ő töltse ki őket. Igyekszem, hogy ne Írjam meg azt, amit a színésznek kell megcsinálnia. Éppen ezért azt szeretném, ha a szinész tapintatos pszichológus és lelkileg gazdag ember lenne, akinek van mit hozzáadnia a darabhoz és aki ezt finoman és pontosan tudja megtenni. Nagyon röviden szeretnék elidőzni a szinészi játék két különböző modoránál. Tudott dolog, hogy egyes színészek egész életükben önmagukat játsszák. Mások alakokat játszanak. Nekem sem az egyik, sem a másik ellen nincs kifogásom. Csak sajná-
