Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. I. - Korszerű színház 51-52. (Budapest, 1963)
Viktor Rozov: Négy probléma a száz közül
3C lekulákat atomokra bontotta, jóval mélyebbre hatolt be az ember belső világába. Mintegy nagyitóüveget rakott be a színpad tükrébe, éo ezáltal beleláthatott az ember legtitkosabb rejtőkéibe. Ez mindenkit meghökkentett. C utána, a Művész Színház után már nem lehetett a "molekula" elve szerint játszani. A tudósok szétrombolták az atomot, s ez a szétromcolás hihetetlen erejű uj energiával gazdagította a világot. Úgy gondolom, hogy a színművészet további tökéletesítésének útja az emberi lélek atomjának szétromfcolása elemi részeire. A szinész művészetének az a feladata, hoey még egy nagyitóüveget rakjon bele a szinpad tükrébe, még mélyebben tárja fel az ember belső világát. /Ugyanúgy, mint ahogyan véleményem szerint a drámairásnak az a feladata, hogy pontosabban, minuciczusabban tárja fel a darabban érintett élet jelenségeket./ Ez a munka kétségkívül nehéz, a maga zsenijére van szüksége, de csak közös erőfeszítéseinkkel valósítható meg. Egyelőre azonban a színházakban egymás mellett létezik az uj és a nagyon régi játékmodor. Én például élesen megérzem, amikor a szinész a múlt évtized vagy az az'c megelőző évtized modorában játszik és nagyon boldog vagyok, amikor a szinész már uj módon játszik. Színházainkban már kezdenek kihajtani ennek az uj játékmódnak a csirái, méghozzá elég energikusan. Én például a mai ember érzelmei pontos visszaadásában látom őket. Lényegében ez valószínűen a szenvedélyeknek ugyanaz az őszintesége a feltételezett körülmények között, amelyekről Puskin beszélt. De hiszen éppen arról van szó, hogy a körülmények változnak, az élet halad. Nos tehát, a színésznek nagyon pontosnak kell lennie a mai, konkrét körülményeket illető érzéseiben. Sem túlságosan le nem kicsinyíteni, sem túlságosan fel nem nagyítani az érzéseket, megtalálni a pontos, korszerű mértéküket.
