Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. I. - Korszerű színház 51-52. (Budapest, 1963)
A színész művészete ma
18 kihuny. Valóban normálisnak lehet-e tekinteni, ha egy fiatal szinész ilyen hamar elveszti természetes varázsát és egyéniségét, és véglegesen lehanyatlik azokban az éveiben, amelyek például Scsukinnak és Kacsalovnak legvirágzóbb évei voltak. Mi ennek az oka? Részben nyilván az, hogy nagyon elterjedt a színészek un. tipus szerinti felhasználása. Pedig ez lényegében a külső természetes adottságok kizsákmányolása, holott tudott dolog, hogy amit a természet adott, az az évek során természetszerűleg és gyorsan elvész. Nyilván arról is van szó, hogy egyáltalán nem minden rendező tud egyéniséget, embert nevelni színészéből. Kzért előfordul, hogy felvillan a színpadon egy érdekes emberi egyéniség, felhívja magára a figyelmet sajátos belső tartalmával - és 2-3 szerep után elvész. Megmaradnak az "adottságok", megmarad és esetleg tovább fejlődik a mesterségbeli tudás - de elvész az ember. Elvész az, ami a szinészt összeköti az élettel, ami a jelleméből folyik, a művész egyéni törekvéseiből. Hát nem mutatja-e meg az élet, mennyire megnőtt a szinész szerepe, mint a közösség tagjáé, aki felelős önmagáért és minden társáért? A szovjet színésznek feltétlenül alapvető tulajdonságává kell tennie tehetsége okos felhasználását és a gondoskodást társai tehetségéről. így tehát napirendre kerül a színészi művészet mai helyzete. Átadjuk a szót a színészeknek, a rendezőknek, a kritikusoknak, a drámaíróknak - a sok nemzetiségű szovjet színház képviselőinek. Mindazoknak, akiknek számára drága a mi színházunk,aki érdekelt a szovjet színház jövőjében.
