Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. I. - Korszerű színház 51-52. (Budapest, 1963)
A színész művészete ma
17 Jusson eszünkbe például, hogy Nyemirovics-Dancsenko 1940- ben, a Művész Színház virágzásának időszakában, nem sokkal a Három nővér ragyogó előadása után arról beszélt, hogy minden szinház átéli a gyermekkort, az érett kort és a természetes hanyatlás korát é3 hogy a színészek nagyon figyeljenek önmagukra, nehogy alkotókból jó mesteremberekké váljanak. Ez vonatkozik a nagy és a kis hagyományú szinházak minden szinészére. Ezeknek a szinészeknek az legyen a belső hitvallásuk, hogy a régi, a nagy felfedezések alapján állandóan, fáradhatatlanul kell keresni az újat, csak a kor követelményeivel egybevetve szabad bíznunk alkotásunkban. Másképpen kihal a művészetből a fejlődés, a korszerűség. Sok azonban nálunk az olyan szinház is, amelyben nehéz volna hagyományokról beszélni. Amikor gyakran változik a főrendező vagy amikor a színházat általában nem a rendező, hanem az igazgató irányítja, a szinház és műsortervének természetes alapja, belső életének bázisa 6-8 nagy színész lesz. Elvben nálunk megszüntették a "főszereplők" fogalmát, színházaink szellemével ellentétes a sztárrendszer, de ennek a rendszernek a visszhangja még mindig tovább rezeg a művészi vezetést nélkülöző színházakban. A sztárrendszer mindig megölte a tehetségeket. Az olyan színész, aki nincs kölcsönös alkotói kapcsolatban társaival, önkéntelenül is egoistává válik, bezárkózik személyes sikere keretei közé, vak és süket lesz nemcsak színháza ügyeivel, hanem általában az élettel kapcsolatban is. Már nem tudja kívülről szemlélni önmagát, elveszti józan Ítéletét és bármit hajlandó feláldozni a közönségsikerért. Gyakran igy fejeződik be a művész fejlődése, igy ér véget kapcsolata az élettel. Alekszej Popov, egy teljes szinésznemzedék nevelője nyugtalanságának adott kifejezést az olyan fiatal színészek sorsa miatt, akiknek tehetsége 2-3 nagy szerep után 2 A színész művészete ma I
