Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. I. - Korszerű színház 51-52. (Budapest, 1963)
A színész művészete ma
16 azonban soha nem tud vele megbirkózni, aki a maga részéről nem vált igazi művésszé, alkotóvá, hanem csak a mesterség fogásait sajátította el ugy-ahogy. Az ilyen színész a szellemi fejlődésnek alacsonyabb fokozatán áll, mint hőse és nézője. Az iparos ma nem lehet a tömegek nevelője, csak árt ügyünknek, megfosztja a művészetet lelkesültaégétől, lealacsonyitja a művészetet. Jermolova, Kacsalov, Scsukin neve arra inditson bennünket,hogy szentül őrizzük a nemes felvilágositás hagyományát a szinész művészetében. Komolyan itt az ideje, hogy már ne csak a fiatal szinész oktatásáról beszéljünk, hanem arról is, hogyan neveljük, hogyan fejlesztjük, amikor már a szinház falain belül dolgozik. Ezt a beszélgetést rendszerint egészen elvontan folytatják, mintha a szinész egymagában, önállóan, szobájának falai között is fejlődhetnék és tökéletesedhetnék. Valójában napjainkban a szinész végtelenül társadalmi lény. Munkájának természetéből kifolyóan szoros kapcsolatban áll egy közösséggel, s ennek a közösségnek a helyzete, fejlődése vagy művészi hanyatlása azonnal megmutatkozik a szinész fejlődésében. Ezért az a véleményünk, hogy a szinész fejlődésének problémáját nem lehet elszakítani annak a színháznak a helyzetétől.amelyben a szinész alkot. Színházaink pedig különbözők. Vannak nagy hagyományú és történetü színházaink. Az ilyen együttesek színészeinek lába alatt erős a művészeti alap, és sok egyéb feladatuk mellett az is kötelességük, hogy megőrizzék tanítóik örökségét. Itt az a veszély, hogy a hagyomány megcsontosodik, hogy túlságosan gyakran tekintenek hátra. Az ilyen színházak színészeinek nyilván különös figyelemmel kell arra lenniük, hogy ne haljon ki közöttük a nyugtalanság, a keresés szelleme. Mert végsó soron a keresés szelleme különböztette meg a nagyokat mindenki mástól.
