Bojadzsijev, Grigorij: A színház költészete - Korszerű színház 49-50. (Budapest, 1963)
Színpadi képszerűség
nagy és bátran elkészített vázlat, amelyből már érezhetők a jövendő előadások körvonalai. Ezekben az előadásokban meg fogjuk találni az életnek azt az ihletét, amely népünket a nagy győzelemre lelkesítette. De jaj a színháznak, ha nem tűz maga elé nagy célt és beéri azzal, hogy csak lefényképezi a háborús idők mindennapjait: akkor a mindennapiság elfedi a művészetben a lényegest, s s napok és éjszakák, amelyek során a szovjet ember minden akaratát, energiáját és bátorságát megfeszítette, szürke háborús hétköznapoknak látszanak majd, amelyekben nincs belső pátosz és erő.Ha az apróságokban és a részletekben maradunk hitelesek, művészetünk lényegében hazug lesz, mert eltorzítja a legfontosabbat: a kor tartalmát. Bár nem értünk egyet Ohlopkov és Tairov legutóbbi rendezéseivel, ezek a művészek azonban mégis csak nagy dolgot visznek véghez, amikor napjaink lényegi tartalmának képi kifejezését keresik a színpadon. Nem könnyű az ütjük, de talán ha a kor és a művészet tapasztalata gazdagítja majd képzeletüket,a valóság igazsága szülte képi erejű előadásokat produkálnak majd. Semmi okunk sincs rá,hogy ne higgyünk a kereső és tévedő művészek elkövetkezendő győzelmeiben, de minden okunk megvan, hogy kétkedve tekintsünk azokra a rendezőkre, akik még csak nem is érzik magukban a lelki kényszert, hogy keressék a teljes képmást, és művészi feladatukat a kis dolgok és a kis érzések igazságának keresésére korlátozzák. Az Ilyen rendezők előtt mindörökre zárva marad napjaink nagy művészetének útja. A teátrálitás, a színpadi képszerüség csak akkor születik meg, amikor az életigazság önmaga marad, a Így tárja fel az élet általános gondolatát és pátoszát. Akkor pedig a nézők felajzott alkotó képzeletében a cselekmény igazságába vetett hitből megszületik a teljesség tudatossá vált költői képe.- 59 -