Bojadzsijev, Grigorij: A színház költészete - Korszerű színház 49-50. (Budapest, 1963)

A színház költészete

Természetas, hogy tekintetűnket a történelemre kell irányítanunk. Az orosz színház a világkultúra jelenségeként a nemze­ti felszabadító mozgalom hatalmas fellendülésének időszaká­ban született meg. A XIX. század nagy realista Íróinak mun­kásságában a dekabrista eszmék forradalmi-romantikus páto­sza egyesült a kritikai leleplezés pátoszával és ez a két hatalmas társadalmi forrás örökre meghatározta az orosz színház fejlődésének országutját, a Scsepkin1^' és Mocoa- I0V14/ alapította orosz színpadi iskola leikévé vált. Az orosz színművészet alapvető kezdeteiben egybeolvasz­totta az életigazság bemutatásának követelményét a népi élet széleskörű megragadásával ée az emberrel való forró együttérzéssel.Így például az orosz színpadi realizmus meg­alapítója, Scsepkin, amikor arról a színészről beszélt, aki képes rá, hogy "az ábrázolni szándékolt személlyé váljék”, ne pedig csak "utánozza" bőmét, az ilyen színészt aszal az emberrel helyezte egy sorba, aki nem személyes érdekeinek és szenvedélyeinek él, hanem meg tudja magában érezni a társadalmi igazságot és a politikai érdeklődést. Amikor ezt az embert jellemezte, Scsepkin azt irts róla, hogy "a ter­mészet olyen lelket adott neki, amely együttérez minden azéppel, minden jóval; drágák számára az emberi árdekek.nem Idegen számára az emberek, a társadalmi ranglétra bármely fokán álljon is, megérzi az ember fájdalmát áa örömét, lán­goló érzelemmel fogad mindent, mintha őt magát árintené minden, és ezért az egyszerű emberrel együtt sir és nevet", így a színpadi igazság művészete, Scsepkinnek az az ismert követelése, hogy a színész "bújjék bele a szereplő bőrébe”, teljesen elválaszthatatlan volt attól a követel-13/ Scsepkin, Mihail /1780-1863/ nagy orosz színész, a színpadi reslizmu. úttörője Oroszországban. 14/ Mocsalov, Pavel /1800-1848/ nagy orosz klasszikus szí­nész, a forradalmi romantikus színpadi irányzat képvi­selője.- 14 -

Next

/
Thumbnails
Contents