Kerr, Walter: Színház Amerikában - Korszerű színház 47-48. (Budapest, 1963)

I. Gondolatok színházról, drámáról

ügyesen, noha talán nem elég vonzóan alakit, egyszerre két irányt szab gondolatainknak, vagy inkább hosszú ideig egyet, azután némiképp az ellenkezőt, hogy aztán, végső soron, sehová ne jussunk.

Majdnem két teljes felvonáson át úgy látszik, hogy az iró csodálja ellenzéki szellemű zászlóvivőjét és elvárja, hogy emez érzésében mi is osztozzunk. Nincs-e Robards-nak teljesen igaza, amikor visszadob egy televíziós munkát, mert nem hajlandó agyoncsépelt, bemondások változataival köriteni egy különösen ellenszenves müsorszámot, noha pillanatnyilag nem mutatkozik más lehetőség gyáafiának eltartására?

Nem mulattat-e valamennyiünket, amikor tábori látcsőn át bámulja a latkását elárasztó embereket, amikor, saját elmondása szerint, séta közben bekiabál a Park Avenue minden bérházába: "Kifelé, kezdődik a röplabda-meccsI", amikor makacsul keni a salátás-paradicsomos szendvicseket a fiúnak, noha tudja, hogy az a következő percben úgyis bevágja őket a jégszekrény mögé, vagy amikor délutánjait azzal tölti, hogy ki-be jár a 42. utca mozijaiba, pusztán azért, mert olyan sok van belőlük?

Nos, mulattat is, meg nem is. Mr. Gardner menet közben nem egy igazán szellemes mondatot sző a dialógusba és valahányszor Robard8-ot egy közvetlen kérdéssel akarják rajtacsipni, valami lefegyverző nyíltsággal ruházza fel hősét.

Azután, sajnos meglehetősen későn, kiderül, hogy az iró kényelmetlenül érzi magát. Hősének kedves szeszélyeit egyszerre csak vitatni kezdik; meglehet, hogy önző, meglehet, hogy önelégült, sőt, meglehet az is, hogy embertelen, hiszen nem hajlandó eltartani a gyermeket. Végül Robards csapdába kerül és kénytelen visszatérni gusztustalan munkájához, de mivel ez nem saját döntéséből fakad, nem tudjuk, hogy vajon ezt a tettét erényesnek tekintsük-e vagy pusztán ostobának, szeressük-e érte vagy szakítsunk vele miatta.

49