Kerr, Walter: Színház Amerikában - Korszerű színház 47-48. (Budapest, 1963)

I. Gondolatok színházról, drámáról

TAPOGATÓZÁS A VÍGJÁTÉK FELÉ

A legutóbbi idők során az avantgárd vígjátékok sok gondot okoztak nekem és most nagy örömmel látom, hogy bizonyos vonásaikban valóban kezdenek mulatságosak lenni.

Azt már tudtam, hogy ezek a darabok megfontoltan állítják feje tetejére a józan észt és a logikát; ami azonban legutóbbi találkozásaink során leginkább aggasztott, az a hajlamuk volt, hogy mulatságosnak tüntessenek fel olyan kombinációkat, amelyek csupán önkényesek. Ha például az egyik szereplő azt mondja a másiknak: "Nem ismerem én önt valahonnan?" és a másik erre azt feleli: "Lehetetlen, ma sserd%*van" - általában képes vagyok türtőztetni derültségemet.

Értem én, hogy az ilyen párbeszédek általában az emberek egymás közti érintkezésének problematikus voltát kívánják tükrözni. Csodálom is az Író mondanivalóját, legalábbis időnként, de a gyönyörűségtől üvölteni, az már nem megy.

Mégis meg kell mondanom, hogy bizonyos alkalmakkor a nézőtéren szinte gyűrűbe fogtak e drámai forma szélsőséges hívei, akik aztán üvöltöztek és gurultak a nevetéstől. Kzt én nem csupán némi túlzásnak véltem, hanem - és ez a lényeg - olyan automatikus reflexnek, amelyik Pavlov kutyájának is dicsőségére válnék.

Hallunk, mondjuk, valami nagy lármát és a szinpadon kivül fények gyulladnak fel. "Valami felrobbant" - mondja a hentes felesége. "Nem, valami lerobbant" - mondja a hentes. Hahota felé öblösödé kacarászás.

é-1