Kerr, Walter: Színház Amerikában - Korszerű színház 47-48. (Budapest, 1963)

I. Gondolatok színházról, drámáról

Jómagára és azon kollégáim, akik sok id8t töltünk olyan darabok premierjén, amelyek harmadik előadást ritkán érnek meg, hozzászoktunk bizonyos fajta "felhangokhoz". Adva van, mondjuk, két ember, aki egy padlásszobában él, a szó szoros értelmében teljesen elzárva a világtól. Mármost ezek úgy nyulnak reggeli újságjukért, hogy nem nyitják ki az ajtót.

Az ajtó alsó része ugyanis nem más,mint egy szabálytalan, csipkézett kivágás, egy darab szabad levegó. Az ajtóból nem ilyen célra vágták ki ezt a részt, és a darabban egyéb célról sem esik szó. Azért szabták ilyenre, hogy közöljék velünk, a nézőkkel, hogy nincs olyan lezárt szoba, amelyet teljesen le lehetne zárni: a külvilág valahol óhatatlanul belopódzik.

Vagy térjünk vissza az asszonyhoz, aki szüntelenül a mindvégig néma telefon csengésére válaszol; ha pedig nem a telefonba beszél, akkor lázasan kártyázik egy ott nem levő férfivel és esedezve kéri, hogy ne hagyja őt nyerni,

és ez a nő nem őrült, és még csak enyhe hallucinációk sem gyötrik; a lányának egész értelmesen megmagyarázza, hogy kártyapartnere nincs jelen. Egyszerűen arról van szó, hogy az élete füstbe ment és a darab végén az egész témát néhány szóval el tudja intézni: társai "csak árnyak; kitalálások, hogy leküzdjük hihetetlen magányunkat".

Mármost ezek az elképzelések egyáltalán nem homályosak; megértjük, miről van szó és eszünk ágában sincs az Írót ködösítéssel vádolni. A baj mindannyiukkal egészen más: az, hogy valójában nem érdekesek; az, hogy sivárak, laposak és unalmasak.

Mert ezek a felhangok az űrben röpködnek, ezek a felhangok nem igazi hangokból visszhangzanak tovább. Nem kaptunk Olyan elsődleges történést,amelyből valami másodlagos értelmet lehetne levezetni; csak a másodlagos értelmet vágták hozzánk, csupaszon, és egyébbel a darab nem is rendelkezik.

32