Kerr, Walter: Színház Amerikában - Korszerű színház 47-48. (Budapest, 1963)

I. Gondolatok színházról, drámáról

Az egyetemesség nem Üres szó

Tudom, az "egyetemes ág" olyan szó, amellyel könnyű dobálózni. De ennek a szónak van értelme, és azok a drámák, amelyek szivünknek a legkedvesebbek, épp azért oly becsesek, mert nagyon sokunkat mélyen érintenek és megtalálják a miénkkel közös nyelvet.

Dramaturgiai szempontból az "idegbeteg" darab kisszerű darab, amely mindenképpen csak elenyészően keveset adhat viszsza az emberi élmények és tapasztalatok világából; a legjobb esetben is csak másodrendű színházi élményt nyújthat. De ha ezt elmondjuk, még nem mondtunk el mindent.

Valahányszor azt hallom, hogy reményteljes színházbarátok sürgetik a színházat: ugyan mutasson végre kellemesebb képet a világról - kisértően merül fel előttem egy csúnya nő képe, aki úgy akar javítani a helyzeten, hogy odahaza minden tükröt öszszetör. Hogy a színház tükre a környező társadalom időszerű kérdéseinek - és legjellegzetesebb ábrázolásait akkor nyújtja, ha ösztönösen kapcsolatot teremt annak a társadalmi struktúrának legmélyebben rejlő aggodalmaival, hiteivel, kétségeivel vagy törekvéseivel, amelyben él és lélegzik - ez a hasonlat oly régi és ismert,hogy ismételni nem szükséges.

De nem szükséges figyelmünket egyedül a színházra összpontosítani. Hallgassunk meg néhány percen át egy zeneszámot, mondjuk, John Cage1^ szerzeményei közül; menjünk el bármelyik képtárba és illesszük oda a festményekhez képzeletbeli lázmérőnket. És a végén meg fogunk lepődni, hogy a színház, épp ellenkezőleg, mint hinnénk, mily csekély fokot ért el a disszonancia ábrázolásában, a bomlás hangsúlyozásában. A baj eredete nem a színpadon és nem a többi művészetben van, hanem a le^John Cage (sz. 1912) modern amerikai zeneszerző, Schönberg tanítványa; kamarazenét, színpadi zenét, elsősorban számos balettmuzsikát szerzott.

12