Kerr, Walter: Színház Amerikában - Korszerű színház 47-48. (Budapest, 1963)

III. Néhány Shakespeare-előadásról

tapsolnak végig. A küzdelem felkavarta az utca porit és majd feldöntötte a riadtan menekülő városlakókat, akik ijedtükben még a kosarukat is elejtették, és azok gazdátlanul gurultak tova a durva kövezeten, a terakotta falak tövében.

Két medve bocs

Nyilvánvaló, hogy Romeo ás Julia korántsem finnyás és vértelen trubadúrok éber álmaiból kelt életre; szó sincs arról, hogy a lant egyik húrja nyomán egy holdkóros fiú, a másikból meg egy sápatag, rimekben beszélő lány szökkent volna elS. Romeo és Julia medvebocsok voltak, serdületlen kis állatkölykök, akik még nem túlságosan okosak, de azért már sötétben is el tudnak igazodni.

Zeffirelli rendezésében Romeo olyan lármásan és lendületesen mászik fel arra a bizonyos erkélyre - és végre-valahára igazi, hamisitatlan erkéllyel van dolgunk -, mint egy igazi kamasz, aki még nem tud tisztességesen belépni egy szobába, és mikor aztán felkapaszkodik a szélére - kényelmetlenül, de ezzel mitsem törődve -, szinte azonnal úgy bámul a lányra, akit mindjárt meg fog csókolni, olyan tágranyilt szemmel, követelő szájjal és harcias állal, mint egy akaratos és szenvedélyes gyerek, aki nem szokta meg, hogy neki nemet mondjanak.

John Stride csodálatosan játssza ezt a Rómeót; kényszerit rá, hogy megszeressük a maga heves, nyers és mesterkéletlen ártatlanságában, amikor például tompa meglepetéssel, egy pillanatra némán elképedve döbben rá, hogy egyetlen szédítő pillanat hatására tökéletesen elfelejtette annak a lánynak a nevét, akit néhány perccel azelőtt még oly forrón szeretett.

124-