Kerr, Walter: Színház Amerikában - Korszerű színház 47-48. (Budapest, 1963)

II. Hétköznapok és gondok az amerikai színházban

TÁRSADALMI HENDIKEPEK

Jó tudni, hogy a humor még nem halt ki. Éppen most nyertem el egy dijat, amely a Broadvayt ellepő újságírók között évente a "legbefolyásosabb" kritikust illeti.

Mivel az elmúlt három hét folyamán lényegében mindenki, akinek a színházhoz bármi köze van, egészen a lovasrendőrökig, akik a premiereket oly veszélyessé teszik, kapott valamiféle dijat, az égvilágon semmi ok, hogy ebból éppen én maradjak ki. Az ilyesmi csak leplezetlen elfogultságra vallana.

De van ennek az én dijamnak egy különösen érdekes oldala. Egy szavazáson alapult, amelynek során öt produkció nézőit kérdezték meg. Azonban az a tény, hogy a szóban forgó egyének, akikre nézeteim, saját bevallásuk szerint, "mély befolyást gyakorolnak", az adott pillanatban éppen ezeket a produkciókat látogatták, azt bizonyltja, oly világosan, ahogy valamit csak bizonyítani lehet, hogy a legcsekélyebb befolyással sem rendelkezem. Ez felettébb szívderítő.

Nem kell aggódniuk: eszem ágában sincs most taglalni a jól ismert sirámot, mennyire kétségbe ejti vagy legalábbis bántja a kritikust a hatás, amelyet az elébe tálalt fogások sikerére vagy bukására gyakorol.

Ismerik a lemezt: a színház gyatra gazdasági helyzetben lévén mélységes kár, hogy annyi ember igazodik ahhoz, amit a kritikus a legnagyobb gonddal "csak" útbaigazításnak szánt, és vajon nem lenne-e az egész probléma legjobb megoldása, ha szüleihez hasonlóan John Smith sem foglalkoznék újságolvasással?

111