Kopecký, Jan: Befejezetlen harcok. II. A színház a szocialista forradalomban - Korszerű színház 45-46. (Budapest, 1963)

I. Előszó - II. Szövetségesek és ellenségek

/Phaedra/: Látom... gondolkodói uj büntetéseken,

Hogy magad légy bakó tulajdon véreden.

Irgalmazz! Egy isten, az veri ős családod! Leányod esetében azt láss: isteni átkot!

A szörnyű bűn, melynek - csak szégyene követ, Nekem sosem hozott édes gyümölcsöket.

Vagyok végperoemig balsorsom üldözöttje,

Végzem bus életem kínjaimtól gyötörve.

/Mészöly Gedeon fordítása/

Ezt a terjedelmes szakaszt - rövidítve - Racine Phaedra cimü hires tragédiája negyedik, peripatetikus felvonásából idéztem, mert tökéletesen összefoglalja mindazt, amit fent elmondtunk. Az érzelmet itt a gondolkodás győzi le. Az érzelem keresztülment az ész szűrőjén - a költő többnyire mint leírást adja: elmúlt érzelmeket, lelki folyamatokat ir le, amelyek már korábban lejátszódtak, befejezettek - Phaedra teljesen rendszeres és csiszolt alexandrinusokban számolhat be róluk. Ahol jelenben játszódó folyamatot tárgyal, a forma azt is legyőzi, megfegyelmezi és a rendszeres ritmus szabályozott folyómedrébe vezeti. Semmi, ami közvetlen, spontán, nem jelenhet meg itt. A természet a klasszicista esztétikát nem érdekli. A természet változás, véletlen és elemi erő. Az érzelem pedig - természet. Az érzelem múlandó, a pillanattal keletkezik, s a pillanattal tűnik el újra. Amellett az érzelmek a különféle embereknél különbözők. Csak az ész tartós, az közös mindenkiben. Ezért formálja és szűri meg az érzelmet az értelem, ezért uralkodik a "ráció" a drámairodalomban és a szinmüvészetben egyaránt.

Teljes mértékben kitűnik, ha a fenti jelenetet szembeállítjuk Shakespeare hasonló témájú féltékenység! jelenetével:

Othello: Ha az Ur

Megpróbál engem s szégyent, nyavalyát Záporoz alá födetlen fejemre,

S a nyomor habja ajkamig dagad,

S rabságra vet reményeimmel együtt,

Lelkem zugában leltem volna még Egy csöpp türelmet; de kitenni engem- 52 -