Kopecký, Jan: Befejezetlen harcok. II. A színház a szocialista forradalomban - Korszerű színház 45-46. (Budapest, 1963)
I. Előszó - II. Szövetségesek és ellenségek
vészeiének egyéb eszközei között. Ez azonban nem lett volna lehetséges erős kollektiv tudat nélkül, mert egyedül ez tesz lehetővé hasonló eljárást. E művészet rendjét az egész társadalom határozta meg; csak ily módon alakulhatott ki ebben a korszakban szinházi stilus. így jött létre az eszközök és a cél egyedülálló - más feltételek között megismételhetetlen - összhangja. Elég egy futó pillantást is vetni a szinházi stilust teremtő további fejlődési szakaszok bármelyikére, máris lelepleződnek a tátongó ellentétek. Az attikai színház nagy vonalaival, szoborszerü állásaival és gesztusaival, a szárnyaló előadásmódjával szemben az indiai, japán és kinai színház teljesen elütő színészi stilust alakított ki: benne a színész elsősorban táncos, szinte akrobata, anélkül azonban, hogy az előadott vagy énekelt szó elveszítené jelentőségét.^1' Nálunk az indiai színészről Pokorný, a Japánról Hilská, a kínairól PrSsek és Kalvodová mutatták ki ezt a tényt. És ismét hivatkoznunk kell arra, hogy a színművészet a stilust nem önmagából alakította ki. Pl. az i.sz. III-VIII. század indiai klasszikus színháza a tragikus görög szinmüvészettel, már a színház alapvetően eltérő koncepciójánál fogva is, ellentmondásban van. Itt nem egy nagy közösség szabad térségben tartott ünnepségéről van szó - itt az uralkodó, a kényur épít színházat a maga palotájának területén és a színészek néhány száz kiválasztott néző számára játszanak. Nem azt adják elő, ami mindenkit érint, hanem azt, ami a társadalom szűk, uralkodó rétegét érdekli. A színház környezete intim, fényűző és festői. Ezért a szinmüvészetnek is hasonló jellege van: festőién árnyalhat, kifejezheti az "aprólékos pszichológiai helyzetet", van benne hely a finom mimikái részlet számára is. 31/ Ebben a fejezetben Pokorný A színházi kifejezés alkotóelemei ciaü könyvének 2. fejezetére és Steri: te Ťhéatre"Indien című könyvére támaszkodik a szerzFT /Szerző/ 41 -