Kopecký, Jan: Befejezetlen harcok. II. A színház a szocialista forradalomban - Korszerű színház 45-46. (Budapest, 1963)

I. Előszó - II. Szövetségesek és ellenségek

Változik egyetlen alakon belül is. A tiz év alatt, amig Pesek2^ a Keményfejű asszonyban fellépett, látta* Ezechielt támadni, siránkozni, de láttam ót kérni is, sőt felcsendült benne a keserűség is. Miért változott? Az elő­adó fel akarta frissíteni a maga számára a szerepet? Nem, változnia kellett, ha kapcsolatot akart teremteni a néző­térrel, mert mindenekelőtt az változott meg! Ez nem csupán a koncepció megváltozásában mutatkozott meg - az eszközök is fejlődtek, változtak. Tiz év hosszú idő; más alakok a szemünk előtt változnak, sokkal rövidebb idő alatt. Hőger Morákja három év leforgása alatt ment át ezen a metamorfó­zison: ami az elégedetlen értelmiségi alakjában eleinte a magyarországi események tragikus visszhangjaként csengett, ma háttérbe szorul: a lappangó veszélyt hordozó alakból te­hetetlen, majdnem komikus figura vált. A szinészek jól tudják, amit mi nézők is egyszer job­ban, másszor kevésbé érzünk: az előadás és az alak is es­téről estére újra születik a közönség előtt. Az alap megma­rad, az egész azonban nem egyszer uj alakot, uj jelentősé­get nyer - az eseményekkel és a színházban összegyűlt kö­zönséggel való kontaktus folytán. Főként olyan mozgalmas pillanatokban érezzük ezt,amikor a néző egyenesen az ünnep­lő vagy tüntető utcáról jön a színházba. Azokban a napok­ban, amikor Prága az első űrhajóst fogadta, amikor az utcán a Lumumba elleni gaztett vagy a Suba elleni agresszió ki­váltotta tüntetés viharzott, egyszerre uj kifejező erővel és pátosszal csendültek fel olyan mondatok, amelyek azelőtt nem tudták indulatba hozni a nézőteret. A közönség reagálá­sának hatása vám a színészre, egyes szinészek ennek követ­keztében jobban bontják ki alakjaikat és tudatosan uj esz­közöket használnak. De ott is, ahol a színész az alakot úgy y 24/ Ladislav Pešek - a prágai Nemzeti Szinház művésze; szinmüvészete szemérmesen tartózkodó, s a kifejező eszközök mindegyikét felhasználja az alak megformá­lásához.- 36 -

Next

/
Thumbnails
Contents