Kopecký, Jan: Befejezetlen harcok. II. A színház a szocialista forradalomban - Korszerű színház 45-46. (Budapest, 1963)

I. Előszó - II. Szövetségesek és ellenségek

színjátszás. Ilyenfajta szervező, az egyes komponenseket összefogó erő mindig létezett a színházban. A történelem folyamán azonban különböző forrásokból indult ki; forrása a színházon belül többször "költözködött"; a különböző korokban különböző neveket is viselt. Azt a funkciót, amelyet a mai színházban a rendező tölt be, gyakran a darab szerzője, másutt a színész, sőt - ritka esetekben - a díszlettervező vagy a zeneszerző gyakorolta. Sőt az egyes előadásokon belül a felkészülés folyamául, ezt a funkciót a különböző alkotóelemek egymástól vették át - aszerint, hogy az egyes fázisokban hol volt annak az egy akaratnak a centruma, amely az elemeket összevonta és meghatványozva formába öntötte. Itt újra hivatkozhatnánk azokra a klasszikus példáikra, amelyeket már említettünk. Egészítsük ki ezek sorát azokkal az időszakokkal, amikor a szöveg a felvázolt cselekmény alapján rögtönzés utján jött létre, mint pl. az olasz népi komédiában, ahol a tulajdonképpeni rendező a hagyomány volt. Hasonlóképpen volt ez a mi népi színházunkban iss ha összehasonlítjuk a különféle területeken a szentekről szóló darabok és bibliai cselekmények előadásmódját, világosan kitűnik, hogy a legváltozatosabb produkciók "rendezője" maga a népi kollektíva volt, a szilárd társadalmi hagyomány, amely előre elrendezte az egyes történetek bemutatásának módját.

A rendezői funkciót a társadalom és a színházművészet fejlődése hozta létre kényszerítő erővel. A fejlődés szükségszerű velejárója volt ez. A XIX. és a XX. század azideig ismeretlen jelenséget termelt ki: a művészek közé beléptek az uj "szakma" alkotói. Emlitsük meg a neveket: Chronegk,

24 -