Kopecký, Jan: Befejezetlen harcok. II. A színház a szocialista forradalomban - Korszerű színház 45-46. (Budapest, 1963)

I. Előszó - II. Szövetségesek és ellenségek

ráadásul könnyen meg tudják védeni magukat a nagy eszmei szándékokkal is, abba a reménybe ringatva magukat, hogy az igényes követelmények sűrű ismétlésével kiérdemlik a kritikusi elviség hirnevét.

Miről ismerszik meg tulajdonképpen a kritikában a tehetségtelenség?

Mondottam már: egyetlen beszámolóból ezt nem lehet megismerni. Ehhez hosszabb időn át, egy vagy esetleg több idényen keresztül kell figyelni egy rovatot vagy egy kritikus működését. Csakis az ilyenfajta filmszalag, amelyet hosszabb időtartam alapján vizsgálhatunk, mutatja meg, hogy kihez van szerencsénk: vajon kritikushoz-e, aki igyekszik a fejlődés közös müvében résztvenni, avagy kibichez-e, aki élősködik rajta. Az eléggé biztos ismertetőjegyek egyike, persze nem az egyedüli, legtöbbször abban rejlik, hogy az ilyenfajta kritikus kinosan óvakodik attól, hogy az asztalra rakja kártyáit, és olyan szintetizáló igényű cikkel lépjen elő, amely lemeztelenitené színikritikusi egzisztenciáját. Ezért aztán kommentál; bemutatóról bemutatóra szaladgál és futószalagon ontja az "Ítéleteket", amelyek jobbik esetben puszta pillanat szülte szubjektív impressziók, rosszabb esetben töredékek azokból a véleményekből, amelyeket a szünetben az un. "mérvadóktól" hallott. Mindenről ir, válogatás nélkül, gyorsan, rosszul, soronként fizetve, gyakran mellékfoglalkozásként, a felkészüléshez szükséges idő nélkül, anélkül, hogy lehetősége lenne Ítéleteit átgondolni; olyan feltételek között dolgozik, amelyek eleve kizárják, hogy a művészet sorsának alakításában komolyan részt vehessen. Ezenfelül nem egyszer ki van téve a fölóje rendelt szerkesztő kényének-kedvének, amely szerkesztő ugyan nem ért a színházhoz és egyedül sohasem merészelne nyilvánosan bármilyen véleményt hangoztatni róla, de szerkesztőségi helyzete teljhatalmat biztosit számára, hogy a beszámolóból tetszés szerint húzzon vagy abba bármit beszúrjon. A kritikus pedig csak ir és ir, teleirja a papi- 138 -