Kopecký, Jan: Befejezetlen harcok. I. A színház a szocialista forradalomban - Korszerű színház 43-44. (Budapest, 1963)

II. A dráma drámája

2. A DRÁMA ÖNGYILKOSSÁGA

Ha elesem, sírok a boldogságtól.

Samuel Beckett

Amikor a háború végétért, egyideig úgy látszott, hogy maga az élcsapat fogalma a háborús események áradatában szertefoszlott vagy uj értelmet nyert. A háború után a szocializmus útjára lépő országokban tulajdonképpen ekkor juttatták érvényre mindazt, amiért minden igazi élcsapat társadalmilag harcolt. A kispolgári világ ellenzői - mint nálunk Jindřich Honzl - megbízást kaptak a hivatalos színházak igazgatására, vagy - mi «.ént E. F. Burian - régi helyükön igyekeztek az uj feltételek között épitő, alkotó módon ujat kezdeményezni. Azokban az országokban, ahol megmaradt a kapitalista rendszer, lényegében továbbfolytatódott az élcsapat háború előtti fő feladata is: hozzájárulni a búr— zsoá világ destrukciójához és a rendszeren belül összegyűjteni azokat az erőket, amelyek egyszer majd képesek lesznek ezt a rendet legyőzni, vagy legalább - a saját lehetőségeik szerint - hozzásegíteni az ellenálló erők ilyenfajta koncentrációjához. A nácizmus idején szerzett tapasztalatok, a háború borzalmai és áldozatai, majd pedig a háború következményei is tagozódást okoztak azon a rétegen belül, amelyet a háború előtt élcsapatnak neveztek. Azok számára,akik a művészeti élcsapatot csak társadalmi élcsapattal s annak vezetésével tudták elképzelni - mint például Louis Aragon, Paul Eluard vagy Pablo Picasso -, a haladás világos, még egyértelműbb lett. Mások, akiknek előbbrevaló volt a forma