Kopecký, Jan: Befejezetlen harcok. I. A színház a szocialista forradalomban - Korszerű színház 43-44. (Budapest, 1963)

IV. Harcok a holnapért

Valaha még majd hazamegyünk s öklünkkel az asztalra verünk, hogy felriadnak mind az emeletek, még egymás elöl elzárjuk félénk terveinket, még az ösvényeken belül fenyőforgáccsal világítunk.

Ha majd egyszer ablakunk körül jársz,

Tolja, állj meg.

És beszélj újra Angaráról,

a szibériai napról, amely alatt gyümölcs helyett emberek érlelődnek, beszélj a betonról, amellyel beoltottátok indulópályáit

a dicső századnak és beszélj századszor a kérges tenyérről és az átharapott ajkakról, az érettség bélyegeiről, ennek kell gyökeret vernie bennünk.

Ennek kell gyökeret vernie bennünk,

bár ez nehezebb mint a vállba bevágó traverz.

Ennek kell bennünk keresztülnőnie a bombatölcséreket, amelyek minket kivetettek a fagyra, itt vannak születési lapjaink:

František, Marie, Alois és Jan,

legalább egy darabka drót,

fénycső,

levegős negyed

marad utánunk ráadásul,

legalább uj nemzedék.

Tenyerünket egyszer még bevágjuk

öreg, rozsdás kampósszeggel,

még beverjük homlokunkat

a bensőkben levő alacsony gerendákba,

de ha valaki azt mondaná, hogy nem vagyok képes erre,

ne higgyetek neki.

Csakis ez a tevékenyen viselkedő, cselekvő ember tudja majd kiharcolni azt, amit a drámában ma ismét megtisztulásnak nevezünk.A megtisztulás fogalmáról nálunk az utóbbi években nem beszéltek. Mintha a múlthoz tartoznék és mintha az uj dráma nélkülözni tudná. Ennek a hallgatásnak is megvolt a maga oka. A daraboknak, amelyek zömben nem drámák, lehet jó vagy rossz végük, de nem lehet katarzisuk. Lehetnek "pozitiv" vagy "negativ" alakjaik, de nincsenek drámai hőseik. Az egyik összefügg a másikkal: a tevékenyen viselkedő hős hiánya összefügg a katarzis hiányával. Századunk polgári drámairodalmában lehetetlen a katarzis, mert a- 133 -